A karantén 42. napja

A karantén 42. napja, 2020. április 27., hétfő. Ma lementem gumit cserélni. Mostanában már nagyon jó idő van, vasárnap hosszabb útra megyünk, aztán szerdán még hosszabbra, téli gumival már nem lehet közlekedni.

A kerék különben az emberiség történetének egyik legfontosabb és egyben legtitokzatosabb találmánya. A kerék feltalálása előtt is eszükbe jutott már őseinknek, hogy nehéz cumókat ne a földön húzva vonszoljanak, hanem tegyenek alá valami hengereset – célszerűen fatörzset -, amin elgurul. Botorul azt gondolhatnánk, hogy innen már nem volt nehéz rájönni arra, hogy nem a fát kell a mozgatni kívánt tárgy alá tenni, hanem szeleteket levágva a fatörzsből, azon kell gurítani. Logikusnak tetszik, ám mégsem az. A fatörzsből leszeletelt, és a közepén a tengelynek átfúrt kerék ugyanis nem alkalmas ilyesmire, a súly alatt ugyanis összerogy. Kereket nem körszeletből, hanem deszkából lehet készíteni, tehát olyan fából, amelyen a szálak keresztben futnak.

A kerek kerék feltalálásához tehát először a négyszögletes deszkát kellett feltalálni, ami már közel sem olyan egyértelműen pofonegyszerű dolog. Olyan dologra kellett ugyanis rájönnie az ősembernek, ami nem kézenfekvő. A használható kerék elkészítése egyébként sem egyszerű. Mert az csak az alap, hogy vágunk egy deszkát, majd abból kivágunk egy kört, a neheze csak ezután jön. A körnek ugyanis teljesen szabályosnak kell lennie, és amikor a kereket feltalálták, tehát Kr.e. 3500 körül, ezt nem volt olyan egyszerű megcsinálni. És ennek a szabályos körnek hajszálpontosan a közepébe kellett fúrni egy lyukat a tengelynek. Ez még nehezebb volt, ha ma adnánk feladatul egy átlagemberek, nem biztos hogy megbírkózna vele. És ennek a kör közepére fúrt lyuknak pontosan akkorának kellett lennie, mint a tengely átmérője. Ha csak egy kicsivel is kisebb volt, szorult a tengely, és nem fordult el a kerék, ha pedig egy kicsivel is nagyobb, akkor lötyögött a tengely a kerékagyban. Ha pedig a lyuk éppen akkora volt, mint a tengely átmérője, akkor a súrlódás akadályozta a kerék szabad forgását.

Tehát a használható kerékhez egy egész sor dolgot kellett kimódolni, nem is nagyon tudjuk rekonstruálni, hogyan is történt. Egyébiránt hasonló az értetlenség az emberiség többi ősi, vagyis legalapvetőbb felfedezése tekintetében is, legyen elég csak a fémfeldolgozásra emlékeztetni. A fémolvasztást ugyanis nem lehet véletlenül feltalálni, mert semmilyen kőből nem olvad ki az érc sima tűz hatására, tehát nem is csaphatott az ősember a homlokára, hogy lám ez réz. A fémolvasztáshoz ugyanis sokkal nagyobb hőmérséklet kell, tehát a tűzet szítani kell, azaz fújtatni. De miért kezd el ez ősember vaktában egy darab követ fáradságos munkával fújtatva izzítani, mikor sejtelme sincs, hogy majd fém olvad ki belőle? Rejtélyes dolgok ezek.

De visszatérve a kerékre, a következő forradalmi újítás a küllő feltalálása volt, ami lehetővé tette a kerék sokoldalú felhasználását. Már nem csak nehéz súlyokat lehetett szállítani kerekes kocsival, de harci szekerek is készülhettek, amikkel aztán sok csatát vívtak az ókorban. De a kerék forgása már kezdetektől elbűvölte az embereket, úgyhogy a kerék kultikus tárgy lett. A kerék a szerencse római istennőjének, Fortunának volt az attribútuma, gyakran úgy ábrázolták, ahogy bekötött szemmel forgatja a Sors kerekét. A szerencse kereke, mint szimbólum a középkorban is tovább élt, ábrázolása fennmaradt a Carmina Burana címen ismert XIII. századi kódexben is. A szerencse forgandó kifejezés szerepel több Shakespeare-drámában is.

A kerék fejlődésének modern történetében a gumi jelentette az utolsó forradalmi újítást. Pontosabban nem is a gumiborítás, hanem a vulkanizált gumi feltalálása. Ez nem olyan rejtélyes, mint a kerék feltalálása, pontosan tudjuk hogyan történt és kinek köszönhető. A vulkanizálást Charles Goodyear amerikai kémikus fedezte fel, természetesen véletlenül, köszönhetően a derék kémikus házsártos feleségének. Goodyear valójában azzal kísérletezett, hogy a kaucsukot rugalmassá változtassa, de öt éven át sikertelenül dolgozott. Amikor a felesége – sokadjára – dühösen berontott a műhelyébe, Goodyear ijedtében a tűzbe dobta a kezében lévő kaucsukot – amely felfúvódott. Így fedezte fel a vulkanizálást. Ha az asszonyok nem ilyen boszorkányok, sosincs rendes gumija az emberiségnek.

This entry was posted in karantén and tagged , . Bookmark the permalink.