45 éves MELANIE BROWN

Május 29-én 45 éves MELANIE BROWN angol popénekesnő

Ünnepeltünk az egykori Spice Girls együttes egyik legszínesebb tagja volt, Scary Spice. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a lánycsapat minden idők egyik legsikeresebb női formációjának számít, mind a bevételeket, mind az eladott lemezek számát tekintve.

Mel B egy időben Mel G néven nyomult, mivel Ámor nyila szíven találta, és a csapat egyik táncosával kötötte össze életét, legalábbis egy időre. A kapcsolatból egy gyermeken kívül semmi jó nem származott: Jimmy Gulzar nem tudta megbecsülni az ölébe hullott szerencsét, és csak néhány hónapig bírta az ücsörgést a családi tűzhely mellett. Előbb csak ivott a haverokkal, aztán csalni is kezdte a nejét, aki végül kiadta az útját. Jimmy rosszul kalkulált: a válásért remélt vagyon helyett be kellett érnie rongyos kétmillió fonttal, mert az angol törvények csak az együtt töltött idő arányában engednek részesedést a házastárs vagyonából. Mel B kiheverte a csalódást, ám karrierje megbicsaklott; szólólemezére a kutya sem volt kiváncsi, Lullaby című dala mérsékelt figyelmet keltett, kiadója, a Virgin ki is adta az útját. Megbukott tévés műsorvezetőként is, többen nehezményezték ugyanis, hogy gyermekműsorban káromkodott. Mindezektől függetlenül legutóbb az amerikai tehetségkutató zsűrijében osztotta a jótanácsokat.

A magánélete sem alakult valami fényesen, több házassága is zátonyra futott, három gyereke három apától született, az egyiknek a világhíres színész, Eddie Murphy az apja. Viszont mindhárom lány, így ha felnőnek akár egy családi lánycsapatot is alakíthatnak majd. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in könnyűzenei, külföldi évfordulók, születésnap, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.