10 éve hunyt el DENNIS HOPPER

Május 29-én 10 éve hunyt el DENNIS HOPPER amerikai színész, rendező

Egész életében színész volt, munkabírása pedig legendás, még filmszerepeit sem lehet felsorolni, egy filmlexikon közel kétszáz filmjéről tud. S akkor még vegyük hozzá ehhez, hogy évekig játszott a New York-i Broadway-n, s úgy kétszáz televíziós produkcióban is közreműködött. S rendezőnek sem volt akármilyen, az ő mozija például a Szelíd motorosok, amely kultuszfilm, a hatvanas évek legmeghatározóbb filmalkotásainak egyike. Ahogy egy kritikus fogalmazott; ha csak ez az egy filmje lenne, akkor is helyet követelne magának a filmtörténetben. Ráadásul a Szelíd motorosokat nem csak rendezte, de ő maga is írta, és az egyik főszerepet is eljátszotta benne.

Egyébként általában negatív figurák megformálását bízzák rá, a neves rendező, Francis Ford Coppola szerint egy fárasztó forgatási nap után úgy néz ki, mint “egy pszichopata kéjgyilkos bankrablás után, amikor a menekülés azon módját tervezgeti, hogy ne kelljen megint zsarukat lelőnie”. Mindenesetre a gyengébb nem képviselői egyáltalán nem féltek tőle, öten is kimondták neki a boldogító igent, utolsó felesége negyedszázaddal volt fiatalabb nála, de a menyecske fiatalabb volt Hopper legidősebb lányánál is. Hoppernek különben négy gyermeke született, csak a híres-hírhedt rockénekesnő, Michelle Phillips nem szült neki gyereket, ami a körülmények ismeretében nem is csoda. 1970-ben mindössze néhány napig voltak házasok, amikor mindketten magukhoz tértek a drogmámorból, meglepődve konstatálták, hogy megházasodtak, így azután gyorsan el is váltak.

De ez vakmerőség nagyon jellemző volt Hopperre, aki már fiatalon is vagány gyerek volt, egyetemistaként túlélt egy életveszélyes mutatványt is, még szerencse, hogy szerette a fizikát. Történt ugyanis, hogy mókából hajszálpontosan egyszerre robbanó dinamitrudakkal rakta körbe magát, és a nyomás kiegyenlítődése miatt a kutya baja nem esett. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.