45 éves RALF SCHUMACHER

Június 30-án 45 éves RALF SCHUMACHER német autóversenyző

Nem volt könnyű dolga, hiszen 1977-ben akkor kezdte Forma 1-es pályafutását, amikor bátyja, Michael Schumacher már kétszeres világbajnokként uralkodott az autóversenypályákon. A szakírók és nagyközönség is állandóan összehasonlította a két pilóta képességeit, s természetesen mindig Ralf maradt alul, ami nem tett igazán jót önbizalmának. Hogy bebizonyítsa tehetségét, kezdetben vakmerő manővereivel hozta a szívbajt mindenkire, s a görcsös erőlködésnek gyakran karambol lett a vége. Akkori istállója, a Jordan persze a szemére hányta az összetört autókat, Ralf pedig nagyhangon szidta a szerinte nem megfelelő műszaki állapotú kocsikat. A vitának válás lett a vége, Ralf 1999-ben átigazolt a Williamshez, s új autójával rögtön harmadik lett az ausztrál nagydíjon. Abban az idényben ha sikerült célba érnie, pontot szerzett, s képességei abból is kiderültek, hogy míg ő 35 pontot gyűjtött, csapattársa egyet sem. Végül összesen hat világbajnoki futamot nyert, s 2007-ben vonult vissza. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.