10 éve hunyt el BÁNFFY GYÖRGY

Szeptember 3-án 10 éve hunyt el BÁNFFY GYÖRGY színész

A Színiakadémia elvégzése után eredeti Hunyadi-Buzás vezetéknevét Bánffyra cserélte, ami nem volt jó húzás, mert bár a Nemzeti Színházban kezdte a pályafutását, hamar kitették a szűrét, azt hitték ugyanis, hogy az ősi erdélyi grófi család sarja. Az ötvenes évek nehéz korszakát a Bábszínházban és az Operettszínházban vészelte át, majd Pécsre szerződött, 1971-től haláláig pedig a József Attila Színház tagja volt.

Alkata, beszédmodora, játékstílusa inkább drámai szerepekre tette alkalmassá, tekintélyét nagy drámai alakításokkal alapozta meg, volt a Faust, az Othello, a III. Richárd, a Lear király és a Cyrano címszereplője, élete végén pedig A kőszívű ember fiai és a Pillantás a hídról című darabban csillogott. Sokat filmezett, játszott a Sirokkó, a Dalolva szép az élet, a Tűzoltó utca 25. és Az ötödik pecsét című filmben, később a Mephisto és a Redl ezredes című moziban, végül pedig pedig a Rokonokban. Leghíresebbek azonban monodrámái, s mivel egyike volt a legszebben beszélő színészeinknek, ezeket az előadásait amolyan küldetésnek tekintette, a Széchenyivel és a Bolyai János estéjével bejárta a világ magyarok lakta vidékeit. Hosszú évtizedeken át tanította is szép beszédet.

A közélet kérdései is mindig foglalkoztatták, közel egy évtizeden át országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. Ezzel édesapja nyomdokaiba lépett, aki Teleki Pál miniszterelnök közeli munkatársa és parlamenti képviselő volt. Hunyadi-Buzás volt a neve, 1945 után meghurcolák, emiatt változtatott nevet a fia – amint fentebb említettük -, s lett Bánffy. Az ő gyerekei viszont nem léptek a nyomdokaiba, a fia állatorvos, a lánya régész lett. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók. Bookmark the permalink.