55 éves CHARLIE SHEEN

Szeptember 3-án 55 éves CHARLIE SHEEN amerikai színész

A kiváló filmsztár, Martin Sheen fiának sima pályakezdés jutott osztályrészéül, kilencévesen már a papával forgatott, húszévesen pedig a világ is felfigyelt rá, köszönhetően A szakasz című filmben nyújtott alakításának. Aztán következett a Tőzsdecápák, amellyel a kritikusok elismerését és A három testőr, amivel pedig a közönség szeretetét vívta ki.

Úgy látszott tehát, hogy minden adva van a szakmai sikerhez és a gondtalan élethez, Charlie azonban nem tudta feldolgozni a korán jött hírnevet. Előbb csak a pohár után nyúlt, majd csakhamar rákapott a drogokra is, s ha belőtte magát, rendre botrányt csinált. Barátnőjét egyszer úgy megverte, hogy a bíróság két év felfüggesztett börtönt szabott ki rá, nem csoda, hogy csak a legbátrabb rendezők mertek dolgozni vele. Kár, mert józanul remek alakításokra volt képes, példa erre egyebek mellett A nagy durranás és a Halálos sebesség című filmje, ha megbízhatóbb, sokkal gazdagabb filmográfiával büszkélkedhetne.

A pia és a drog mellett harmadik nagy szenvedélye a nők, s bár ez általában kevésbé veszélyes, ő e téren sem mindennapi ember. Rendkívül vonzódik ugyanis a könnyűvérű lányokhoz, törzsvendége volt Heidi Fleiss hírhedt exkluzív callgirl-szolgálatának, de tartóztatták már le olcsó prostik karjaiban, a nyílt utcán szemérmetlenkedve. Házasságai sem sikerültek, háromszor nősült, de valamennyi válással végződött. Öt gyereke van. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.