50 éves ŐZE ÁRON

Szeptember 5-én 50 éves ŐZE ÁRON színész, rendező, színigazgató

Hogy ezért-e vagy más oka volt, talán az édesapjától való öröklés, nem tudni, de tény, hogy a kis Áron gyerekkorától kezdve dadog. Mivel társai nem csúfolták emiatt, nem nagyon zavarta, s pályaválasztását sem akadályozta, mert asztalosnak tanult. Ám a színészet titkon mindig vonzotta, s egy szép napon jelentkezett a Színiakadémiára. Beszédhibás ember ritkán akar színész lenni – még ritkábban lesz -, ám előtte volt szintén dadogással küszködő édesapja példája, aki csodálatos művész volt. Áron a tehetséget bizonyára örökölte az apukájától, elsőre felvették a főiskolára is, ahonnan nem tették ki a szűrét, s jól tették, mert remek színész lett belőle. Mondjuk nagyon megkínlódik ma is minden szereppel, de amint mondta: “teljes értékű színésznek tartom magam”. Joggal, aki már látta játszani, bizonyíthatja. S erre sok lehetőség adódik, egy sor darabban tapsolhatunk neki, leginkább Dunaújvárosban, ahol ő a színház igazgatója is egyben. De rendez is, emellett tanít, színészmesterséget és – lepődjenek meg – művészi beszédet.

Ez utóbbi szívügye, mint ahogy a sorstársainak segítése is, ő a Demoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Egyesületének elnöke. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.