Elhunyt DIANA RIGG

Elhunyt DIANA RIGG angol színésznő

A fiatalabb korosztályok a Trónok harca című kirobbanó sikerű sorozat Olenna Tyrelljeként ismerik, a középkorúak azonban látták a Mrs. Bradley titokzatos esetei című krimisorozat címszereplőjeként is, hiszen, a produkció a hazai képernyőkre is eljutott. A sorozat forgatásakor azonban már hatvanéves volt, s bízvást állítható, hogy már túl volt pályafutása csúcsán.

Az idősebbek azonban még arra is emlékezhetnek hogy a világsikerű, John Gielgud és Charlton Heston főszereplésével készült Julius Caesar című filmben ő volt Portia, és ő volt a női főszereplője a 007 – Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond-filmnek. Ám a filmezést csak amolyan kiegészítő tevékenységként űzte, igazi otthona a színház volt. Alig múlt húszéves, amikor már a tekintélyes Royal Shakespeare Company tagja volt, majd az Angol Nemzeti Színházban a modern angol dráma születésénél bábáskodott, Tom Stoppard talán minden darabjában játszott. Aztán ő volt a Pygmalion Elizája, a new york-i Broadwayn pedig a Medea címszerepében aratott kirobbanó sikert – alakításáért Tony-díjat is kapott. De leginkább a hazájában értékelték művészetét, az angol királynő a Dame, a Brit Birodalom Lovagja nemesi címmel is kitüntette.

Jól is állt neki, mert igazi angol lady volt, még a gyarmati Indiában nevelkedett – ahol az apja vasúti mérnökként dolgozott -, kislányként látott tigrisvadászatot, elefánthajszát, még a hindi nyelvet is elsajátította. Természetesen soha semmilyen botrányba nem keveredett, első férje egy izraeli festő, a második egy színházi producer volt, utóbbitól született lánya, Rachael Stirling szintén jeles színésznő. Visszatérve indiai gyerekeskedésére, Radzsasztánban egész életére kiható élmény érte: egy öreg, hosszúhajú, nagyszakállú jógi megáldotta. Hogy ezért-e vagy sem, mindenesetre a csodálatos színésznő 82 évet élt. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in elhunyt, halálhír. Bookmark the permalink.