65 éves SZIRTES ÁGI

Szeptember 21-én 65 éves SZIRTES ÁGI színésznő

A kiváló színművész, Szirtes Ádám lányaként volt kitől tehetséget örökölnie, s huszonkétévesen már bizonyított is az Egy erkölcsös éjszaka című filmben. Azóta több filmet is forgatott, amelyek közül különösen a Falfúróban és a Roncsfilmben remekelt, de népszerű mozija a Sose halunk meg, a Hippolyt, a Magyar szépség és a Telitalálat is. Persze színpadon is játszik, emlékezetes alakítást nyújtott például a Hóhérok hava, a Közellenség, a Bernarda Alba háza és a Médeia című színdarabban, utóbb és az Elnöknők című film szereplője. Úgyhogy kiváló képességeihez nem férhet kétség, noha ez nem volt mindig így.

Nagyhírű édesapja miatt már kisiskolásként sok bántás érte, “a tanárok velem voltak a leggonoszabbak” – emlékezett már felnőtt fejjel. A főiskolán még nehezebb dolga volt, neki kétszer annyit kellett teljesítenie, mint osztálytársainak. De természetesen nem neheztelt az apukájára, sőt, a nagyszerű színész bevallása szerint élete legnagyobb ajándékát adta neki, amikor 60. születésnapján unokája először indult el feléje. Ági 1989-ben veszítette el szeretett édesapját, s az az év különösen tragikusan alakult a számára, akkor mondták ki a válását is. Vígaszt a munkában és kislányában lelt, s miközben szakmai sikerei gyógyírt jelentenek számára, azóta sem ment férjhez. Szép kertes házban él, szereti az állatokat és a természetet – s ez utóbbit különösen akkor hangsúlyozza, ha megjegyzi valamelyik barátja, hogy nagyon gazos a kert. De neki úgy tetszik, ahogy a természet belakja, kertészkedés helyett inkább ül a verandán, rágyújt egy cigire, és gyönyörködik a táj vadságában. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.