225 éve született JOHN KEATS

Október 31-én 225 éve született JOHN KEATS angol költő

Rövid és tragikus életet élt. Szerény körülmények között nevelkedett, egy kis vidéki iskolában tanult, ahol viszont hamar kitűnt kiváló képességeivel. Még javában az iskolapadot koptatta, amikor már angolra fordította az Aeneist. Később is antik szépség bűvöletében alkotott, rajongott az ókori görög kultúráért – egyik leghíresebb költeménye is az Óda egy görög vázához -, pedig megfelelő iskolázottság hiányában még görögül sem tudott.

A sors furcsa fintora, hogy “a szépség költője” kifejezetten csúnya férfi volt, így a költészetet megtermékenyítő szerelem is elkerülte sokáig. A szerelmi kalandok helyett húszas évei elején tüdőbetegségben haldokló öccsét ápolta nagy odaadással, majd testvére halála után végre valahára szerelmes lett. Sajnos a kislány amennyire kacér volt, annyira méltatlan is a szeretetre éhes költő szerelmére, húsz hónapos kapcsolatuk alatt rengeteg szenvedést okozott szegénynek. Ráadásul időközben költőnkön is kitört a testvére ápolásakor kapott tüdővész, s bár még eljutott álmai városába, Rómába, ott azonban pár hónap múlva meghalt. 26 évet élt.

A XIX. század egyik legnagyobb lírikusa távozott vele, ő nyitotta meg az angol esztétaköltők sorát, a szépségről nem tudott szebben verselni talán senki. Elbeszélő költeményei is remekművek, ódái azonban a világirodalom legféltettebb kincsei közé tartoznak, különösen az Óda egy csalogányhoz és a fentebb már említett Óda egy görög vázához.

Nagyszerű költők sora rajongott érte, amikor a tengerbe veszett Shelley holttestét partra vetette a víz, a zsebében két könyv volt: Szophoklész és Keats kötete. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza a Byron, Shelley, Keats versei című kötetet kínálja 10% kedvezménnyel.

Megrendelés esetén a képeken látható idegen nyelvű könyveket új, teljes árú vagy antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló and tagged , . Bookmark the permalink.