Mai évfordulóink – 2020. november 29.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. november 29., vasárnap

a Nap kél 7.09, nyugszik 15.56 – a Hold kél 15.35, nyugszik 5.56 órakor

mottó: “Csak az érzelem által vonhatjuk magunkhoz a tisztességes embereket, nem pedig a divatos filozófia által…” Mária Terézia

– Taksony napja. A törökből került a magyar nyelvbe, s már a honfoglalás korában ismert volt nálunk, hiszen így hívták Géza fejedelem apját, Taksony vezért is. Ma Ilma és Rápolt nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– A római egyházban ma Szent Saturninusra emlékeznek, aki Toulouse első püspöke volt, és 257 körül szenvedett vértanúságot a Decius-féle keresztényüldözések idején. Kultusza nem csak Franciaországban, de Spanyolországban is elterjedt. Ő Toulouse védőszentje. A görög egyházban két vértanú szent emléknapja esik mára. Szent Paramont 250 körül azért ölték meg, mert ártatlanoknak nevezte a hitük miatt kivégzésre hurcolt keresztény katonákat. Szent Filumen 273-ban halt vértanúhalált, de alig tudták megölni, a tüzes kemencéből is kijött. Végül addig vertek szögeket a testébe, a kezébe, a lábába, a fejébe, míg végül meg nem halt.

– Ma van Ádvent első vasárnapja. A mai az Úr Jézus Krisztus eljövetelére való készület első napja, ma kezdődik az Egyházi Év. Az ádvent azt jelenti: várni valakire, aki eljön.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 95 éve született ERNST HAPPEL osztrák labdarúgó és edző. A Rapid labdarúgója volt, 51-szer szerepelt Ausztria válogatottjában, s két világbajnokságon is részt vett. Legnagyobb sikereit azonban edzőként érte el, 1970-ben a Feyenoord, 1983-ban pedig a Hamburg csapatával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, emellett nyolc nemzeti bajnoki cím és kupagyőzelem is köszönhető neki. Évekig a holland válogatott szövetségi kapitánya volt, s az együttes az ő irányításával szerzett ezüstérmet az 1978-as argentínai vébén. Élete végén aztán hazájában is szövetségi kapitány lett, de mielőtt sikert ért volna el, 1992-ben meghalt.

– 240 éve hunyt el MÁRIA TERÉZIA magyar királynő. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 80 éves CHUCK MANGIONE amerikai dzsessz-zenész. Trombitásként kezdte, majd kürtön is megtanult játszani, és hamar komoly tekintélyt szerzett. A műfaj ortodox védelmezőinek haragját kiváltva gyakran áttévedt a könnyedebb, populárisabb műfajok területére is. Pedig zenélt Woody Herman, Maynard Ferguson és Art Blakey együttesében is, de nem tudják neki megbocsájtani a Feels So Good hatalmas sikerét. Ismert száma a sokszor feldolgozott Land Of Make Believe is.

– 60 éves CATHY MORIARTY amerikai színésznő, a Szórakozott szomszédok, a Szappantartó, a Casper, A mambó királyai, a Dühöngő bika, a Tűzforró Alabama és a Glória című film szereplője. Ma ünnepel még:

– DON CHEADLE (1964) amerikai színész, a Tűzhányó, a Boogie Nights, a Traffic, az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi, az Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét, a Kardhal, A Mars-mentőakció és a Hotel Ruanda című film szereplője.

– JOHN MAYALL (1933) angol gitáros, a fehér blues királya.

– GENA LEE NOLIN (1971) amerikai ex-modell, színésznő, a Sheena, a dzsungel királynője című filmsorozat címszereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.