220 éve született VÖRÖSMARTY MIHÁLY

December 1-jén 220 éve született a Fejér megyei Kápolnásnyéken VÖRÖSMARTY MIHÁLY költő

A magyar romantika és a reformkor költészetének egyik legnagyobb alakja már gyerekkorában is amolyan széplélek volt, atyja ezért hegedülni taníttatta, de botfüle miatt zenei tanulmányai hamar abbamaradtak. Szívesen verselgetett viszont, mivel azonban korai zsengéivel leginkább diáktársait vette célba, sokszor kellett menekülnie előlük. Felnőve gazdálkodó apja persze szerette volna a kicsiny birtok dolgaiba is bevonni, de ő ahelyett, hogy a cselédeket felügyelte volna, inkább beszélgetett és borozgatott velük, így mégis házitanító lett.

Az egyik legnagyobb magyar költő élete és munkássága évtizedek óta törzsanyag iskoláinkban, így most inkább azt említsük meg, hogy a lírai költészet ezen kiválósága az életben félénk ember volt, különösen a nőkkel szemben viselkedett tartózkodóan. Amint Gyulai Pál írta róla: “Nem táncolt, nem udvarolt, s az édeskedést, bókolást ki nem állhatta”. Nem volt bátorsága ahhoz sem, hogy megvallja érzéseit élete nagy szerelmének, Perczel Etelkának, mélyen magába zárta titkát, s fájdalmát sosem heverte ki. “Nem tudom, hogy lesz tovább – írta egy barátjának -, tán gyógyít az idő, de úgy vélem, hogy az a gondolat, mely képzelt boldogságomban szőve volt, pótolhatatlan hiányt fog hagyni egész életemben”. Igaza lett.

Talán leghíresebb költeménye mégis későbbi feleségének írt A merengőhöz, valamint az élete alkonyán papírra vetett A vén cigány. De az ő műve az egyik legcsudálatosabb magyar mesejáték, a Csongor és Tünde, továbbá a Zalán futása című nagyívű eposz. S persze nemzetünk második himnusza, a Szózat. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Vörösmarty összes költői műveit  két kötetben és válogatott műveit három kötetben kínálja, antikvár példányban. 

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születési évforduló and tagged , . Bookmark the permalink.