155 éve született RUDYARD KIPLING

December 30-án 155 éve született RUDYARD KIPLING brit író

Bombayben született, de természetesen Angliában tanult. Iskolái végeztével azonban szíve visszahúzta Indiába, hat évig élt az akkori brit gyarmaton, és hírlapíróként kereste a kenyerét. Aztán amerikai származású feleségével az Egyesült Államokba ment, s ott írta világsikerű regényét, A dzsungel könyvét, amiért 1907-ben megkapta a Nobel-díjat is. De sosem lett belőle otthonülő klasszikus, megjárta a búr háború harctereit, és élete végéig büszkén vallotta magát a fél világot uraló Brit Birodalom elkötelezett alattvalójának. Szemére is vetették kritikusai, hogy könyveiben úgy kezelte az indiaiakat, mint egy primitív népet, akiken az angoloknak kötelességük uralkodni. Ennek ellenére A dzsungel könyve a gyermekirodalom klasszikus alkotása, de rendkívül élvezetes olvasmány Gyermekmesék és Az elefántkölyök című műve is. Az őserdő állatai nevelte Maugli azóta meghódította a filmvásznat is, sőt, már musicalben is megénekelték történetét. A sors furcsa fintora, hogy 1936-ban szinte napra pontosan egyszerre halt meg V. György királlyal, akinek halála a Kipling által istenített Brit Birodalom végét is jelentette. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 25% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló and tagged . Bookmark the permalink.