75 éves KERTÉSZ ZSUZSA

December 31-én 75 éves KERTÉSZ ZSUZSA bemondónő

Orosz-pszichológia szakon végzett az ELTE-n, majd éveken át kamarakórust vezetett. 1965-ben került a Rádióba, ahol bemondóként kezdte, de később számos önálló műsora is volt. Hasonló pályát futott be a televízióban is, előbb bemondónő lett, aztán műsorokat konferált, illetve vezetett.

Ő volt például az első nő, aki a tévé szilveszteri műsorát vezethette, igaz, nem mindennaposra sikeredett az élő adás. Mivel neki is szülinapja van, az újévi köszöntések során megivott egy pohár konyakot, éhgyomorra, s az ital a fejébe szállt. A hajnali háromkori adászáráskor műsoron kívül dalra fakadt. Egyébként nem csak énekelni tud, de zongorázni is, s mióta két évtizede elhagyta a képernyőt, kommunikációs tréningeket vezet. A jelentkezőket a beszédtechnikán kívül etikettre, protokollra és személyiség-pszichológiára is tanítja, valamennyihez kiválóan ért, szép beszédéért megkapta a Kazinczy-díjat is.

A szépet minden megjelenési formájában szereti, kedvenc időtöltése a kertészkedés, és nagyon szeret utazni. Többször ünnepelte már az újévet – s a születésnapját – Párizsban. Magánéletéről nagyon keveset árul el, régebben különösen nem szívesen beszélt fiáról. Nem mintha bármi feszültség is lenne közöttük, de az akkoriban színésznek készülő fia sosem akarta, hogy híres édesanyja miatt ítéljék meg. Mivel azonban már régen elérte a célját, elárulhatjuk, hogy Tímár Andorról van szó.

S végül egy kis csalás; Kertész Zsuzsa ugyan december 31-én született, hivatalos születésnapja azonban január 1-jén van; a bábaasszony ugyanis annak idején úgy döntött, csak másnapra anyakönyvezik, hogy később egy évvel mindig fiatalabb legyen. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.