Mai évfordulóink – 2021. június 23.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. június 23., szerda

a Nap kél 4.47, nyugszik 20.45 – a Hold kél 19.37, nyugszik 3.20 órakor

mottó: “Ne legyünk szellemi gyarmata egy országnak sem, de mindegyiktől tanuljuk el, ami a javunkra szolgál.” Kodály Zoltán

– Zoltán napja. Török eredetű név, voltaképpen a fejedelem jelentésű szultán szó magyarításának eredménye. Régebben Zolta formában volt honos nálunk, Árpád fejedelem kisebbik fiát is így hívták. Ma Apollónia, Beáta, János és Juliánusz nevű ismerőseinket is köszöntsük! Ma Szidónia és Zolna nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Oignies-i Szent Mária és Cafasso Szent József emléknapja. Mária egy dúsgazdag család sarja volt, ám amikor férjhez ment, urával elhatározták, hogy istenes életet élnek, házukból szinte menhelyet, hajléktalanszállót csináltak. Később beköltöztek egy lepratelepre, és Mária végül szörnyű szenvedések után halt meg 1213-ban. Don Cafasso híres tanár volt, Don Bosco lelki vezetője, mint mondták: “Don Bosco erényei és bölcsessége Don Cafasso dicsősége”. Különösen megértő volt a bűnözőkkel szemben, közel hetven halálraítéltet kísért el az utolsó útjára, ezért sokan “az akasztófák papjá”-nak nevezték. 1860-ban hunyt el.

Ma: – Ma van az Olimpiai Nap.
– Ma van Luxemburg nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 155 éve hunyt el CLARK ÁDÁM angol mérnök. Széchenyi István pártfogoltjaként telepedett le Magyarországon, de kezdetben otthoni elfoglaltságai miatt évenként csak néhány hetet töltött hazánkban, mégis oly derekasan végezte munkáját, a Lánchíd építésének vezetését, hogy 1847-ben Széchenyi kineveztette az országos közlekedési bizottság tanácsadójának, 1848-ban pedig Clark volt a közmunkák minisztériumának tanácsosa. A szabadságharc alatt ő akadályozta meg, hogy Hentzi tábornok felrobbantsa a Lánchidat. A szabadságharc bukása után visszatért Londonba, de csakhamar ismét nálunk vállalt munkát. Jelentős szerepe volt a magyarországi, a horvátországi, az ausztriai és az olaszországi vasútépítkezések, valamint az épülő Budapest csaknem valamennyi ipari- és városépítési mérnöki feladatának megvalósításában. 1852-ben ő tervezte meg a budai alagutat, s főmérnökként ő irányította az építést is. Az Alagút 1857-ben készült el, a Duna felőli bejáratánál a tér ma is a nevét viseli.

– 10 éve hunyt el PETER FALK amerikai színész. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 75 éve hunyt el WILLIAM S. HART amerikai színész. (Bővebben, idegen nyelvű könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 65 éves KENÉZ GYÖRGY vízilabdázó. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 35 éves MäRCZ FRUZSINA színésznő, most a kecskeméti Katona József Színház tagja.

– 75 éves TED SHACKELFORD amerikai színész, a Dallas című filmsorozatban Gary, az elbitangolt Ewing-testvér alakítója. Ma ünnepel még:

– VANESSA SABA (1975) perui színésznő, a Luz María című tévésorozatban Kathy és a magyar képernyőkre szintén eljutott Fiorella című teleregényben Rebeca alakítója.

– JEAN TIGANA (1955) francia labdarúgó, a Bordeaux és az Olympique Marseille egykori kiválósága, az 1984-ben Európa-bajnoki címet, 1986-ban pedig világbajnoki bronzérmet szerzett válogatott tagja, edző.

– ZINEDINE ZIDANE (1972) francia labdarúgó, világ- és Európa-bajnok, a Real Madrid egykori világsztárja, majd vezetőedzője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.