55 éves MARY STUART MASTERSON

2021. június 28-án 55 éves MARY STUART MASTERSON amerikai színésznő

Igazi művészcsalád sarja, mindkét szülője színész, így nem csoda, hogy nem csak ő, de két testvére is ezt a hivatást választotta. Apja már tízévesen maga mellé vette egyik filmjében, tizenötévesen pedig a Broadwayn játszott, az Alice Csodaországban című darabban kapott egy kisebb szerepet. Aztán elvégezte a tekintélyes Actor’s Studiót, úgyhogy sima pályakezdése volt, alig múlt húszéves, amikor már három filmet forgatott egy évben, és 1987-ben ő is egyike lett a tizenkét reménybeli tehetségnek.

Ezért is lepett meg mindenkit, hogy igazi karrierje kezdetén gyorsan férjhez ment, és otthagyva a fényes Hollywoodot elköltözött a kies Texasba. A frigy azonban nem sikerült, így a házasságban csalódva, könnyű szívvel tért vissza a film fővárosába, s végre megszolgálta a kritikusok megelőlegezett bizalmát, Sült, zöld paradicsom című filmjével nagy feltűnést keltett. Azóta folyamatosan forgat, nálunk is ismert filmje A családban marad, a Valami kis szerelem, A jövő hírnöke, a Rosszlányok, A pillangó tánca, valamint a Benny és Joon, amelyben Johnny Depp partnere volt. Mindezek ellenére mégsem lett valódi világsztár, s ebben közrejátszik magánélete, egy szívszerelme kedvéért ugyanis ismét elköltözött Hollywoodból, akkor éppen New York-ba.

Ám a szakmából nem vonult vissza, játszik a Broadway-n, megismerte a produceri munka rejtélyeit és a rendezés szakmai fogásait, s már ő volt az egyik rendezője a Borotvaélen című filmnek. De a legnagyobb meglepetés, hogy a fiát egyedül nevelt színésznő meglett fejjel elkezdett táncolni tanulni. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.