210 éve született SCHODELNÉ KLEIN ROZÁLIA

2021. szeptember 29-én 210 éve született Kolozsvárott SCHODELNÉ KLEIN ROZÁLIA operaénekesnő

Korának legtekintélyesebb művésznője volt, sikereit számba venni sem könnyű. Legendás előadáson énekelte például Rómeót, és az ő közreműködése segítette diadalra az első jelentősebb magyar nemzeti operát, Erkel Hunyady Lászlóját. A Normafa helynév is neki köszönhető, 1840-ben ugyanis egy fa alatt oly szépen énekelte el Bellini Norma című operájának nagyáriáját, hogy a helyet később Normafának nevezte el a hálás közönség.

Az ünnepelt művésznő a magánéletben kiállhatatlan fúria volt, a fent említett Rómeó és Júlia-előadás kishíján el sem kezdődött, mert Schodelné nem volt megelégedve parókája bodorításával, és csak Déryné rábeszélésére ment fel mégis a színpadra. A fodrászt persze kirúgatta, de ebből egyébként is sportot űzött, a Magyar Színház igazgatója egyszer félénken meg is rótta: “Asszonyom, ha mindig elcsapnánk a tagokat, akikre megbosszankodik, hát maholnap nem volna kivel játszani, s egyedül állna” – mondta neki nagy bátran. Pedig még a legszigorúbb direktor is rettegett tőle, nem véletlen, hogy a Magyar Színházzal a színháztörténetben szinte példátlan szerződést kötött, miszerint reá nem vonatkozott a színházi rendtartás.

Schodelné persze vissza is élt kivételes kiváltságával, ha nem volt kedve énekelni, egyszerűen ágyban maradt, az utolsó pillanatban kellett megváltoztatni a műsort, “s ez így ment három-négyszer egy héten” – számolt be róla Déryné. Tőle tudjuk, hogy aztán mégiscsak megesett Schodelné szíve színházán, s “végre megizente, hogy addig ki ne írják többé a nevét, míg ő nem fogja megizenni, hogy már jobban van, és holnap fellépend”. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.