50 éves CAPRICE BOURRET

2021. október 24-én 50 éves CAPRICE BOURRET amerikai topmodell, színésznő

A magyar tévénézőknek is jó ismerőse lehet, hiszen az egyik hazánkban is működő utazási tévécsatornán népszerű utazási műsora volt, a Caprice Travels. Általában egzotikus tájakra utazik, ahol szívesen kényezteti magát, és a szokásosnál gyakrabban látható, ahogy a tengerben lubickol vagy kreol bőrű férfiak masszírozzák valamelyik wellness-központban. Nem véletlen ez persze, hiszen Caprice menő topmodell, pár éve szexis képeivel tele voltak a magazinok, de manapság is jelen van a szépségiparban.

Egyébként furcsa módon nem Amerikában, hanem Európában kezdte karrierjét, s míg fiatal kolléganői sietnek a nagy vízen túlra, ő amerikai létére New York-ból jött Londonba, hogy felfedezzék. Ez tíz évvel ezelőtt történt, amikor egy Versace-bemutatón olyan átlátszó ruhában vonult fel, hogy “kilátszott mindene”. A képek persze másnap minden lapban megjelentek, ő pedig azonnal a legkeresettebb modellek között találta magát. Szinte azonnal lecsapott rá a média is, különböző televíziók hívták műsort vezetni, 1997-ben ő volt a World Music Awards háziasszonya, egy tévésorozatban még szerepet is adtak neki, majd megcsinálhatta saját műsorát, az említett utazási magazint.

Üzletasszonyként is befutott, saját kozmetikai és fehérnemű cége van. Nagy-Britanniában a legismertebb sztárok közé számít, amihez hozzájárul izgalmas magánélete is. Járt a híres rockénekessel, Rod Stewarttal, majd András herceggel bonyolított le nagy vihart kavart viszonyt. Pár éve pedig azzal keltett figyelmet, hogy az érett szépasszony elcsaklizta a bakfis lányok orra elől a Blue nevű tinizenekar 21 éves énekesét. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.