530 éve született PIETRO ARETINO

2022. április 20-án 530 éve született PIETRO ARETINO olasz író és költő

Az olasz irodalom leghírhedtebb fenegyereke, egyébként pedig korának leghíresebb és legnépszerűbb írója volt, egyébként pedig az első mai értelemben vett publicista. A politikával foglalkozó tollforgató már akkortájt is komoly hatalom birtokosa volt, Aretino tollától pedig egész Európa rettegett. Fejedelmek és pápák halmozták el ajándékaikkal azért, hogy hallgasson viselt dolgaikról, az egykori csóró fattyú egymillió frankos szédületes vagyont szedett össze azzal, hogy féket tett a nyelvére, ha jól megfizették.

Sokszor persze a maga ásta verembe esett, egy holland származású egyházfit például hónapokig üldözött durva gúnyolódásaival, ám szerencsétlenségére ellenfele VI. Hadrianus néven pápa lett, szerencsétlen Aretino alig tudott idejében elmenekülni Rómából. Még barátai is tartottak tőle, Tiziano – aki egyik képén nagy bátran kéjsóvár vonásokkal festette meg – “irodalmi zsoldosvezér”-nek nevezte, pedig egyébként jó kapcsolatot ápolt vele. Mindenki félt attól, hogy Aretino írni fog róla, így annyi ellenséget szerzett, mint égen a csillag, volt, aki elkeseredésében orgyilkossal akarta megöletni. De nem sikerült eltenni láb alól, s az “Isteni Pietro Aretino, a fejedelmek ostora” – aki különben kiváló író volt, s megbecsült helyet szerzett a világirodalomban – békés öregkort ért meg, csodálatos velencei palotájából lődözte nyilait élete utolsó percéig.

Halálakor egész Itália fellélegzett, bár emlékét nemigen ápolták, sőt De Sanctis szerint “jól nevelt férfi nem ejtené ki nevét egy hölgy előtt”. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Aretino híres, A hetérák tudománya című könyvét kínálja, antikvár példányban. 

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló and tagged , . Bookmark the permalink.