105 éve született DANIELLE DARRIEUX

2022. május 1-jén 105 éve született DANIELLE DARRIEUX francia színésznő

Öt éve, 100 éves korában hunyt el, úgyhogy a senki sem csodálkozhat azon, hogy élete utolsó évtizedeiben ő volt a francia film nagy öregje, olyan színészek partnere, személyes ismerőse vagy barátja, akik már akkor is régen bevonultak a filmtörténetbe. Danielle több mint nyolcvanöt évig volt a pályán, első filmjét 14 évesen, 1931-ben forgatta, és 1936-ban a Mayerling című filmben nyújtott alakításával nemzetközi hírnevet szerzett.

Több mint 130 filmben szerepelt, úgyhogy nehéz kiemelni életművéből bármit is. Jean Marais partnereként főszerepet játszott A királyasszony lovagja című filmben, 1954-ben pedig a szintén legendás színész, Gérard Philippe mellett alakította Madame De Renalt. És közben játszott színpadon, énekelt zenés musicalekben, mellesleg pedig meghódította a világot. Hollywood is tárt karokkal várta, amikor Amerikába ment, két hét alatt úgy megtanult angolul, hogy bármit el tudott játszani. Játszott is, például az ifjabb Douglas Fairbanks és Richard Burton oldalán, vagy éppen Katharine Hepburn társaságában a Broadway-n. De nem érezte jól magát Amerikában, így inkább hazatért, és a franciák között lett sztár.

Háromszor ment férjhez, s bár az elején belehúzott, hiszen első esküvője és második válása után alig telt el egy évtized, 1948-ban hozzáment élete párjához, aki mellett aztán végre megtalálta a boldogságot. Gyermeke nem született, de színészként persze tökéletesen formálta meg az anyaszerepeket is, éveken át minden filmben ő volt Catherine Deneuve mamája. (Kalendárium Press)

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.