680 éve hunyt el KÁROLY RÓBERT

2022. július 16-án 680 éve hunyt el KÁROLY RÓBERT magyar király

A nápolyi Anjou családból származó király igen nehezen került a trónra. 1308. november 27-ére Gentilis bíboros, pápai legátus országos gyűlést hívott össze a pesti domonkos kolostorba. A gyűlés Magyarország királyává választotta Károly Róbertet, majd Gentilis a magyarországi bárók és nemesek óhajának megfelelően a római egyház nevében elfogadta és megerősítette Károlyt királyt.

Az eseményekről az egykorú krónikás így számolt be: “A megerősítést követően valamennyien, mind Károly úr hívei, mind pedig azok, akik ez ideig ellenezték őt, egyenként és külön-külön egyetértőleg és egyhangúlag elismerték és elfogadták e Károly urat Magyarország igazi királyának és örökösének azzal, hogy neki mint természetes uruknak törvényes vazallusaiként és híveiként szolgálni és engedelmeskedni tartoznak.” Volt azonban egy kis bibi; nem volt meg a Szent Korona.

A királyválasztás után egy héttel összehívott budai zsinat pont azért ült össze, hogy felszólítsa Kán Lászlót a korona visszaszolgáltatására. A zsinat úgy intézkedett, hogy amennyiben a jövő nyárig nem sikerül az erdélyi vajdától visszaszerezni a koronát, újat fognak készíteni. László vajda persze nem adta ki a koronát, ezért tényleg csináltak egy másikat, Gentile bíboros, pápai legátus pedig a szent koronára tilalmat mondott ki. Ezek után 1309. június 15-én az új koronával koronázták meg Károly Róbertet, de persze ez nem volt igazi. Végül csak sikerült Kán Lászlót rábírni a szent korona kiadására, így 1310 augusztusában immár a szent koronával Károly Róbertet harmadszor is magyar királlyá koronázták.

Aki uralkodása elején szívós harcot folytatott az oligarchák ellen; a híres rozgonyi csatában – 1312. június 15-én – ő verte le az Amadé fiakat. Borsa Kopasz legyőzése és Csák Máté halála után erős központi hatalmat épített ki, amely igen jótékonyan hatott Magyarország fejlődésére. Az 1335. évi visegrádi magyar-cseh-lengyel király-kongresszuson nagy jelentőségű gazdasági megállapodást kötött a bécsi árumegállítás hatásának megszüntetésére. Külpolitikai sikereit főként ügyesen nyélbe ütött örökösödési szerződései révén aratta, de uralkodása alatt Magyarország szinte minden téren lendületesen fejlődött. (Kalendárium Press)

A képen látható könyv 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók and tagged . Bookmark the permalink.