130 éve született HAILÉ SZELASSZIÉ

2022. július 23-án 130 éve született HAILÉ SZELASSZIÉ etióp császár

A négus 1930-ban került trónra, de 1936-1941 között, az olasz megszállás idején nem uralkodhatott. A trónra visszakerülve aztán bepótolta az elmulasztottakat, esztelen pazarlása a koldusszegény Etiópiában még inkább feltűnt. Viselt dolgairól a világhírű lengyel riporter, Ryszard Kapuscinski A császár című, magyarul is megjelent könyvében olvashatunk elképesztő részleteket. Az lett volna a csoda, ha nem elégelik meg uralkodását az etiópok, végül 1974. szeptember 12-én tették le a trónról. Háziőrizetbe került, s rabságban halt meg. Sokan máig úgy vélik, hogy valójában meggyilkolták. Hailé Szelassziét ugyanakkor a világ más tájain sokra becsülték, Jamaicában pedig szó szerint istenítették. A rasztafari vallás hívei egyenesen messiásként tekintenek rá ma is. (KalPress)

Ryszard Kapuscinski A császár – A sahinsah című könyve antikvár példányban rendelhető. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló and tagged , . Bookmark the permalink.