70 éve hunyt el EVA PERÓN

2022. július 26-án 70 éve hunyt el EVA PERÓN argentin színésznő

Törvénytelen gyerekként született egy Los Toldos nevű porfészekben. A beszédhibás kislány tizenötévesen ment Buenos Airesbe, hogy megvalósítsa élete álmát, és színésznő legyen. Hamar elindult a pályán, amely jórészt annak volt köszönhető, hogy szépségével mindenkit elbűvölt; ő testesítette meg az argentin “macho” férfi ideális áldozatát. “Velem mindenki kikezd” – sóhajtozott egyszer, persze nem igazán bánatában.

Huszonötévesen ismerkedett meg a feltörekvő snájdig katonatiszttel, Juan Perónnal, egybekeltek, s ketten együtt meghódították Argentinát. Nem áll messze az igazságtól az a megállapítás, hogy az országot a negyvenes évek második felétől nem Perón elnök, hanem Evita, “a köztársaság királynője” irányította. Jórészt az ő elképzeléseit tükrözte az általa szinte vallássá tett peronizmus is, amelynek alapja Evita józan paraszti eszéhez igazodva nagyon egyszerű volt: a gazdagok gyűlölete, a szegények szeretete. Eva igen leegyszerűsítve képzelte népe boldogságát megteremteni; elszedte a pénzt a gazdagoktól és odaadta a szegényeknek. Nem csoda, hogy az “egyszerű emberek” – a peronista szótárba is bekerült “el pueblo” – istenítették, a gazdagok pedig utálták. A sajátos gazdaságpolitika azonban nem jött be, Evitával az élen az ország egyenesen rohant a csőd felé, ám az összeomlást a nép bálványa már nem érte meg, 33 évesen vitte el a mellrák.

Mi sem jelzi jobban az asszony népszerűségét és befolyását, hogy halála után Perón elnök csillaga is hanyatlani kezdett, hatalmát megdöntötték, ő maga pedig száműzetésbe kényszerült. Evita viszont legendává vált, amelyet különben alaposan elő is készítettek. Már halála előtt bejelentették például, hogy testét bebalzsamozzák majd, ezért két héttel a halála előtt már állandóan őrizték, nehogy egykor csodálatos testét az orvosok megcsonkítsák. Maga a balzsamozás egyébként fél évig tartott, és állítólag 300 ezer dollárba került. A bebalzsamozott holttest később eltűnt, majd újra megkerült, hozzájárulva az Evita-legendához. Életéről Madonna főszereplésével híres film készült – jórészt Magyarországon. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók and tagged , . Bookmark the permalink.