115 éve született SÁRDY JÁNOS

2022. július 27-én 115 éve született SÁRDY JÁNOS  színész és énekes

Elismert operaénekes lehetett volna, ha nem annyira népszerű, így azonban sokan irigyelték tőle sikereit a magyar komolyzenében, s nemigen fogadták be maguk közé. Pedig sok néző csak azért ment el egy-egy operaelőadásra, hogy őt láthassa-hallhassa, de ez persze bosszantotta azon kollégáit, akiknek ugyan iskolázottabb hangjuk volt, de az operarajongókon kívül senki nem ismerte őket.

Sárdyt viszont az egész ország ismerte – és szerette -, különösen filmjei, a Kalotaszegi madonna, a Mágnás Miska, a Rákóczi nótája és a Déryné voltak népszerűek, de gyakran szerepelt az Operettszínházban is, amit szintén a szemére vetettek, kivált, hogy olyan kritikákat olvastak róla: “a hölgyek a nézőtéren majd felfalták a szemükkel”. Őt persze bántotta a dolog, nem is nagyon értette a sok támadás okát, hiszen teljesen járatlan volt a művészberkek intrikáiban.

Egyszerű vidéki fiú volt, szegény kántortanítóból lett a Magyar Állami Operaház művésze, jellegzetes tájszólását énekesként is megtartotta, Rózsalevél című, a tévéfelvétel jóvoltából fennmaradt, és ma is gyakran hallható dala is inkább “rúúúzsalevél”. Gyökereit népszerűsége csúcsán sem feledte, rokonszenves, szerény, kedves embernek ismerte mindenki. S míg társai közül sokan – Bilicsi Tivadar szerint – kellemetlen, hencegő majmok lettek, ő “megmaradt kedves, játékos kedvű sihedernek”, aki szerényen, visszavonultan élt szeretett feleségével.

S amennyire imádta az éneklést, annyira nem csinált nagy ügyet a szereplésből, egyik rendezőjének meg is mondta: “Én nem úgy játszom, ahogy akarok, hanem ahogy tudok”. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.