75 éves PRESSER GÁBOR

2023. május 27-én 75 éves PRESSER GÁBOR zeneszerző, zongorista

Aligha akad valaki ebben a kis országban, akinek be kellene mutatni a népszerű Presser Picit. Aki pályáját ígéretes zongoristaként kezdte, de aztán közös megegyezéssel otthagyta a konzit az Omega együttes kedvéért. A hetvenes évek elején, a zenei földindulás idején létrehozta az LGT-t, amelyben ő képviselte a folyamatosságot. Ő maga rockoperák és zenés darabok egész sorát írta, amelyek közül talán a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és A padlás lett a legnagyobb siker. Szólólemezei is kiválóak, például a Csak dalok című remek korongja, de olyan remek zenészeknek is írt dalokat, mint Zorán, Kovács Kati vagy Katona Klári, és számos befutott, vagy eltűnt fiatal tehetséget is pátyolgatott hosszú pályafutása során. Filmzenét is komponált, például Kern András Sztacsatella című filmjéhez és Sándor Pál Ég a város című alkotásához, de az ő zenéje szól Az erőd, a Ripacsok, a Sose halunk meg és a Szerelem utolsó vérig című filmekben is. Mellesleg négy és fél évtizede, 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője, s ha annak idején nem tanácsolják el, klasszikus zongoristaként is sokra vihette volna, így azonban egyszerű (lemez)milliomos lett belőle. Nagyon aktív ma is, de persze nem feledi a dicső múltat sem. Ma is megvan például az a kertésznadrágja, amelyben először a színpadra lépett. Ereklye. Egyszer még egész vagyont fog érni. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap and tagged . Bookmark the permalink.