45 éve hunyt el BOZSIK JÓZSEF

2023. május 31-én 45 éve hunyt el BOZSIK JÓZSEF labdarúgó

Legendás labdarúgónk az “aranycsapat” focistája volt, így természetesen tagja az 1952-es helsinki olimpián győztes gárdának, s egyik főhőse “az évszázad mérkőzésének”, a londoni 6:3-nak, valamint az azóta is fájó elvesztett berni vébédöntőnek, így “csak” világbajnoki ezüstérmes.

Vele kapcsolatban nem túlzó a megállapítás; valódi futballzseni volt, fénykorában őt tartották a világ legjobb támadó fedezetének. Nem jár a messze az igazságtól az sem, hogy az ő, valamint Hidegkuti és Puskás alkotta triónál jobb középpályás sor azóta sem nagyon akadt a világon. A csodás labdazsonglőr – ahogyan egy ország becézte: Cucu – sokáig volt csúcstartó, az egyetlen magyar focista, aki elérte a százszoros válogatottságot, s bár rekordját nemrégiben megdöntötték, azt azért tegyük hozzá, hogy annak idején sokkal kevesebb nemzetközi meccset játszottak, az Európa-bajnokságra például csak a kontinens legjobbjai jutottak ki, nem pedig mindenki.

Bozsik egyébként a Kispest, illetve a Budapesti Honvéd játékosa volt, visszavonulása után pedig a klub szakosztályvezetőjeként tevékenykedett, s múlhatatlan érdemeit mutatja, hogy szeretett klubjának stadionja ma az ő nevét viseli. Egy rövid ideig volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya is. 1978-ban hunyt el, de emlékét mind itthon, mind világszerte megőrizték.

Több könyvet is írtak már róla, az 1994-es amerikai vébé előtt pedig összeállították minden idők legjobb focistáinak listáját, amelyen három magyar játékos neve szerepelt; Puskás Ferenc és Kocsis Sándor mellett az övé. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók and tagged . Bookmark the permalink.