55 éve hunyt el HELEN KELLER

2023. június 1-jén 55 éve hunyt el HELEN KELLER amerikai írónő

Sorsa a fogyatékos emberek teljes életének máig ragyogó példája, bizonyítéka annak, hogy megfelelő tanítással – és persze szeretettel – csodákat lehet elérni halmozottan sérült gyermekekkel is. Mint amilyen a kis Helen volt, aki csecsemőkorában veszítette el a hallását és a látását, de autodidakta gyógypedagógus tanítónője, Anne Sullivan csodát tett vele.

Segítségével Helen nemcsak beszélni tanult meg, de az angol mellett németül és franciául is, majd elvégezte a cambridge-i egyetemet, filozófiából doktorált. De jártas volt a matematikában, a latin és a görög nyelvben, valamint az irodalomtudományban is, több könyvet írt, saját maga, mindenféle segítség nélkül, írásai félszáz nyelven jelentek meg, önéletírása magyarul is olvasható. De segítség nélkül közlekedett is, hogy sorstársainak támogatást szerezzen beutazta a világot, művészekkel, tudósokkal és politikusokkal tárgyalt öt földrész huszonöt országában, s mivel a kezével le tudta tapogatni az emberek szájáról, hogy mit mondanak, beszélgetni tudott bárkivel.

Nagy tekintélyt szerzett, díjakkal halmozták el, megkapta például a francia Becsületrendet, és több egyetem avatta díszdoktorává. Varázslatos személyiségével teljesen feledtetni tudta fogyatékosságait, természetesen ő is volt szerelmes, s olyan hírességek barátságát élvezte mint Charlie Chaplin, Mark Twain, Edison és Bell. 88 évet élt. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók and tagged , . Bookmark the permalink.