140 éve született KÓS KÁROLY

2023. december 16-án 140 éve született KÓS KÁROLY erdélyi építész, író

Kétségkívül épületei a leghíresebbek, de rendkívül sokoldalú művész volt, kiváló festő, költő, író és néprajztudós, egyébként pedig – Tompa László szavaival – “Erdély legnyugtalanabb, izgága magyarja”. Nemcsak művészete maradandó értékű, de emberi nagysága is példa volt és maradt minden nemzedéknek.

Kortársai “a szikladerekú építőt látták benne, aki teleültette Erdélyt zengő templomokkal … a fiatalabbak a hűség és szolgálat jelképét, a szétzüllött harangszónak tornyot rakó embert. Élete, munkássága századokra szóló példa és tanulság” – írták róla, amelyben nincs semmi túlzás. Ékesen bizonyítja ezt, hogy az első világháború után lemondott a budapesti Iparművészeti Főiskola tanári katedrájáról, és hazament Erdélybe, ahol nem várta se munka, se pénz.

Pedig három gyereke volt, de ő azt mondta: “hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten”. Így azután világéletében szegény ember maradt, de persze nem bánta. Amint kilencvenévesen megvallotta: “Ha anyagiakban mindig szegény is voltam, de szellemiekben, lélekben, családilag gazdag, szép és boldog volt az életem”. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születési évforduló and tagged . Bookmark the permalink.