55 éve hunyt el SÍK SÁNDOR

Szeptember 28-án 55 éve hunyt el SÍK SÁNDOR költő

Piarista tartományfőnök volt, ami egy időszakban hátráltatta elismerését, pedig ezer nagyszerű dolgot csinált, verseket, irodalomtörténeti tanulmányokat írt, foglalkozott műfordítással, volt cserkészvezető és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, dolgozott a magyar irodalom professzoraként Szegeden, és volt a Vigilia főszerkesztője. Gazdag életművéből a lírája külön kiemelésre érdemes, megannyi csodás verseskötetet adott ki, ő volt a magyar katolikus költészet egyik XX. századi megújítója. Egyébként zsidó származású volt, de nem tekintette magát zsidónak. Annál inkább magyarnak, egész életében a magyarságért való tenni akarás mozgatta. De azt is tudta, mi a felszínes magyarkodás és az igazi magyarság közötti különbség, valódi hazafiként felszólalt az irredentizmus ellen is, mint mondotta: „Aki Nagy-Magyarországot akar teremteni, annak nagy magyarnak kell lennie…”. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza a költő két könyvet ajánlja. Mind a Maradék magyarok, mind az Ének minden emberhez 25% kedvezménnyel rendelhető.

This entry was posted in magyar évfordulók and tagged . Bookmark the permalink.