45 éves GABRIELA PLATAS

Február 25-én 45 éves GABRIELA PLATAS mexikói színésznő

A kis Gaby fiatal lány korában határozta el, hogy színésznő lesz, s ezzel teljesen a kórságba kergette szegény szüleit. Megesett, hogy ellógott a suliból, tanulás helyett moziba ment, és órákig ült a tévé előtt, hogy a kedvenceit bámulja. Ráadásul egy vidéki városban éltek, ahol az öregek nem nézték jó szemmel, hogy Gaby feltűnő ruhákban, kisminkelve lófrál Naucalpan utcáin. De nem volt mit tenni, elhatározásából nem engedett, ezért a fővárosba költöztek, ahol aztán a tévé színitanodájában végre megtalálta a helyét, onnan nem hiányzott soha. A tévések is meg voltak elégedve vele, így bekerült a szappanoperák vérkeringésébe, lassan kéttucat produkció van mögötte, több sorozata is eljutott hozzánk, a legismertebb közülük a Barátok és szerelmek, amelyben Gisellát alakította.

A szexis színésznő a lapok címoldalára mosolygott, merész képeit szívesen közölték a férfimagazinok, egyszóval igazi sztár lett. Gaby azonban nem volt teljesen elégedett, úgy vélte, ha nagyobbak lennének a mellei, még vonzóbb lenne, ezért a plasztikai sebész kése alá feküdt, hiába óvta az apukája. A műtét túlságosan is jól sikerült, Gaby akkora melleket kapott, hogy alig bírta fegyelmezni őket, “úgy éreztem magam, mint Pamela Anderson” – panaszkodott nyilvánosan. Ráadásul kőkemény keblei a barátjának sem tetszettek, ezért ismét a sebészek kezére adta magát, s a néhány számmal kisebb szilikonnal már megint jól érzi magát a bőrében. De valahogy csak nem volt igazi, már kétszer is zátonyra futott a házassága, igaz persze, hogy a melleinek ehhez semmi köze. Úgyhogy a nagyközönség tudomására hozta, nem operáltatja meg magát többé.

Nem mintha most elégedett lenne magával, szerinte vastagok a combjai és szörnyen nagy a feneke. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap and tagged , , , , , , , . Bookmark the permalink.