Mai évfordulóink – 2019. május 2.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. május 2., csütörtök

a Nap kél 5.26, nyugszik 19.57 – a Hold kél 4.49, nyugszik 17.10 órakor

mottó: “Semmiféle dolgot nem lehet sem szeretni, sem gyűlölni, míg meg nem ismertük.” Leonardo da Vinci

– Zsigmond napja. Germán eredetű név, a magyar a német Sigismundból vette át. Mivel jelentése igen szép és férfias: győzedelmesen védelmező, nagyon népszerű volt az előkelő körökben, különösen a lengyeleknél, akiknél több király is viselte. Nekünk is volt Zsigmond nevű királyunk, igaz ő sem volt magyar.

– Ma van Pierozzi Szent Antonin és Alexandriai Szent Atanáz ünnepe. Antonin egy firenzei jegyző fia volt, 1413-ban pappá szentelték, s előbb a toszkán reformtestvérek általános helynöke, majd az Alpoktól délre fekvő reformkolostorok helynöke volt. Közben prédikált, gyóntatott, írt, emellett ő irányította a firenzei San Marco kolostor megnagyobbítását, és ő nyittatta meg Európa első nyilvános könyvtárát. Végrendeletében minden vagyonát a szegényekre hagyta. Atanáz Alexandria püspöke volt, de többször elüldözték hivatalából, ám ő rendíthetetlen maradt, ezért “az Egyház oszlopaként” tisztelték. 373-ban hunyt el.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 160 éve született JEROME K. JEROME angol író, a magyarul is olvasható világsikerű Három ember egy csónakban című regény szerzője. (Lásd külön is.)

– 290 éve született II. (NAGY) KATALIN orosz cárnő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 500 éve hunyt el LEONARDO DA VINCI olasz polihisztor. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 40 éves JASON CHIMERA kanadai jégkorongozó, korábban a Washington Capitals, most az Anaheim Ducks játékosa.

– 35 éves ELEK GYÖRGY műkorcsolyázó, Nagy Zsuzsanna jégtáncpartnere, a 2006-os torinói olimpia résztvevője. Ma ünnepel még:

– LILY ALLEN (1985) brit popénekesnő, a Smile és az LDN című dal előadója.

– DAVID BECKHAM (1975) angol labdarúgó, a Manchester United volt sztárja, majd a Real Madrid és a Milan játékosa, több mint 110-szeres válogatott, a Spice Girls énekesnőjének, Victoria Adamsnek, azaz Posh Spice-nak a férje.

– VALENTINA CHICO (1976) olasz színésznő, a Bűvölet című filmsorozatban Caterina Masi alakítója.

– GESZLER DOROTTYA (1970) műsorvezető, az 1989-es szépségverseny közönségdíjasa, a Halló vasárnap című magazin egykori műsorvezetője, majd a Játék határok nélkül című vetélkedő háziasszonya és Dömsödi Gáborral a Telemázli műsorvezetője.

– MILLIE STEGMAN (1968) argentin színésznő, Vad szenvedélyek című filmsorozatban Leticia Flores és a magyar képernyőkre szintén elkerült Híresek és gazdagok című telenovellában Sandra Quiroga alakítója.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.