Mai évfordulóink – 2019. május 5.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. május 5., vasárnap

a Nap kél 5.22, nyugszik 20.01 – a Hold kél 6.01, nyugszik 20.33 órakor

mottó: “Az okos tanács nem gomba, hogy ott is teremjen, ahol nem vetették.” Jókai Mór

– Györgyi napja. A György női változata, s a Georgina magyarítása révén alakult ki. Érdekes módon előbb Györgyike formában volt használatos, s ebből rövidült le, a Györgyike pedig megmaradt becézett formának. Ma Árvácska, Irén és Kocsárd nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Hildesheimi Szent Gotthárd ünnepe. A X-XI. században élt bencés volt, a niederaltaichi kolostor apátja, és házát a salzburgi érsekség egyik legjelentősebb kolostorává tette. Később a hildesheimi káptalan II. Henrik császár javaslatára egyhangúlag püspökké választotta, s működése alatt több mint harminc templomot épített, ezenkívül kórházakat, iskolákat alapított. Aszkétikus, szerzetesi életmódját magas hivatalában is megtartotta. 1038-ban halt meg, de emléke tovább élt, a mi III. Béla királyunk az ő oltalmába ajánlotta a szentgotthárdi ciszterci kolostort, és máig őrzi a nevét a róla elnevezett Szent Gotthárd-hágó is.

Ma: – Ma van a mozgássérültek Esélyegyenlőségért Napja.
– Ma van az Atlétika Világnapja
– Ma van az Anyák Napja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 110 éve született Budapesten RADNÓTI MIKLÓS költő. Pogány köszöntő című első kötete a leghíresebb, s persze a munkatáborokban írt versei, köztük a csodaszép Hetedik ecloga és a Levél a hitveshez. Magyar keretlegények lőtték agyon Abda mellett, utolsó verseit később holttestével együtt egy tömegsírban találták meg. (Könyvajánlóval lásd külön posztban is.)

– 115 éve hunyt el JÓKAI MÓR író, a magyar romantikus próza mestere. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 60 éves IAN McCULLOGH brit énekes, gitáros az Echo and The Bunnymen együttes vezetője. (A továbbiakat lásd külön posztban!)

– 55 éves HEIKE HENKEL német atlétanő, magasugró, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, a barcelonai olimpia aranyérmese.

– 40 éves VINCENT KARTHEISER amerikai színész, az Alaszka, a Lángelmék, a Bűn és bűnhődés Amerikában, A szerencse városa és a Kimondatlan című film szereplője.

– 75 éves JEAN-PIERRE LEAUD francia színész, a Négyszáz csapás, A Bolond Pierrot, a Hímnem, nőnem, a Weekend, Az utolsó tangó Párizsban, az Amerikai éjszaka és A csábító naplója című film szereplője.

– 50 éves SABRINA MARINUCCI olasz színésznő, a magyar képernyőkre is eljutott Pláza című filmsorOzatban Rosa Bianco alakítója.

– 75 éves JOHN RHYS-DAVIES brit színész, Az elveszett világ, a Viktor, Viktória, A titkos fegyver és A nagy kereszteshadjárat című film szereplője, A Gyűrűk ura-filmekben Gimli alakítója. Ma ünnepel még:

– ZIGMUND PÁLFFY (1972) szlovák jégkorongozó, a New York Islanders, a Los Angeles Kings és a Pittsburgh Penguins legendás játékosa, a válogatott volt kiválósága, a 2002-ben világbajnoki címet szerzett gárda tagja.

– MICHAEL PALIN (1943) brit színész, író, a legendás Monty Python-sorozat egyik írója és közreműködője, a Brazil és A hal neve Wanda című film szereplője, a 80 nap alatt a Föld körül és A világ nagy vasutai című, nálunk is ismert rendhagyó útifilmsorozatok közreműködője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.