Mai évfordulóink – 2019. május 6.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. május 6., hétfő

a Nap kél 5.20, nyugszik 20.02 – a Hold kél 6.31, nyugszik 21.42 órakor

mottó: “A női test képét a legkönnyebb felidézni, mert olyankor az ösztön is segítségére van az embernek.” Harry Martinson

– Ivett és Frida napja. Az Ivett a Judit név francia változatának, az ‘y’-nal írt Yvette-nek az átvételével került nyelvünkbe, s manapság igen népszerű. A Frida germán eredetű, régebben több név végződése volt, s csak idővel önállósodott. Jelentése: béke, védelem. Ma Friderika és Tamara nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– A görög egyházban ma “a sokat szenvedett Jób” emléknapját tartják. A hagyomány szerint kétezer évvel élt Krisztus előtt, és nagyon sokat szenvedett. Ez azért történt, mert Isten megengedte a sátánnak, hogy próbára tegye Jóbot, a sok szenvedés ellenére hű marad-e Istenéhez. Előbb Jób keservesen megszerzett javai vesztek el, majd egy szörnyű szerencsétlenségben meghalt tíz gyermeke, aztán szörnyű betegség támadta meg, de ő kitartott hite mellett. Ezért Isten gazdagon megjutalmazta, gyermekáldással és anyagi bőséggel ajándékozta meg, s még ezek után 140 évig élt.

Ma: – Ma van a Jászok Napja.
– Ma van a Magyar Sport Napja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 115 éve született HARRY MARTINSON Nobel-díjas svéd író és költő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 70 éve hunyt el MAURICE MAETERLINCK belga író. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 45 éves DANIELA BARTOVÁ cseh atlétanő. Fiatalon klasszis tornász volt, a válogatott tagjaként több világversenyen vett részt, ott volt a barcelonai olimpián is. A tornából “kiöregedve” sportágat váltott, s az akkor kibontakozóban lévő női rúdugrást választotta. Hamar világsztár lett belőle, egymás utána döntötte meg a világcsúcsokat – összesen kilencszer -, és ő lett a női rúdugrás egyik legnagyobb alakja, sokan becenevén – Szergej Bubka után – csak Bubkovának hívják.

– 30 éves DOMINIKA CIBULKOVÁ szlovák teniszezőnő, a világranglista egykori 4. helyezettje.

– 40 éves GERD KANTER észt diszkoszvető, olimpiai és világbajnok, a pekingi olimpia aranyérmese. Ma ünnepel még:

– CHRISTIAN CLAVIER (1952) francia színész, az Asterix és Obelix című filmben Asterix alakítója, a részben nálunk forgatott Napoleon című film címszereplője.

– GEORGE CLOONEY (1961) amerikai színész,a Batman és Robin, az Alkonyattól pirkadatig, a Sivatagi cápák, a Viharzóna, az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi, az Egy veszedelmes elme vallomásai, a Kegyetlen bánásmód és a Sziriana című film szereplője, egykoron a nálunk is nagyon népszerű Vészhelyzet című filmsorozat a szívtipró Ross doktor alakítója, a Good Night And Good Luck című film írója, rendezője és szereplője.

– ANDREA CUNDERLIKOVÁ (1952) cseh színésznő, a Kórház a város szélén című filmsorozatban Ina nővér alakítója.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.