Mai évfordulóink – 2019. május 12.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. május 12., vasárnap

a Nap kél 5.12, nyugszik 20.10 – a Hold kél 12.13, nyugszik 2.19 órakor

mottó: “A szerencse nem sors, hanem annak csak egyik vonatkozása: a sikeresség.” Heller Ágnes

– Pongrác napja. A görög Pankratioszból származik, amelynek jelentése: övé minden hatalom. A latin is átvette, fennkölt jelentése miatt pedig a kereszténység elterjesztette. Ma Ince, Viktor és Zsanett nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Az egyház ma Szent Pongrác római vértanúra emlékezik, s ma van Szent Néreus és Achilleus vértanúk emléknapja is. Pongrác a hitét bátran vállaló keresztény ifjú volt, s mivel nem áldozott a pogány isteneknek, Diocletianus császár megölette. Pongrác az első fagyosszent. Néreus és Achilleus római testvérpár volt, katonák, akiket keresztény hitükért öltek meg. Nem tudjuk mikor, talán Pongráchoz hasonlóan Diocletianus alatt. Az egyik hagyomány szerint a császár unokahúgával, Domitillával együtt száműzték őket Pontia szigetére, s végül ott gyilkolta meg őket Domitilla férje, Titus Flavius Clemens.

– Pongrác az első fagyosszent, aki társaival együtt bosszút esküdött az emberek ellen, évente visszajárnak, hogy tönkretegyék a termést.

Ma: – Ma van az Ápolók Nemzetközi Napja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 135 éve hunyt el BEDRICH SMETANA cseh zeneszerző. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 90 éves HELLER ÁGNES filozófus. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 35 éves LOREDANA BOBOC román tornásznő, kétszeres világbajnok, a sydney-i olimpián győztes női csapat tagja.

– 90 éves SAM NUJOMA namíbiai politikus, 1990-2005 között az ország első államfője.

– 60 éves VING RHAMES amerikai színész, a Dave, a Ponyvaregény, a Mission Impossible, a Sztriptíz és a Brilliáns csapda című film szereplője. Ma ünnepel még:

– STEPHEN BALDWIN (1966) amerikai színész, az Édes hármas, a Keserű aratás, a Jessie Lee bosszúja, a Halálos összeesküvés és a Kötelék nélkül című film főszereplője.

– YADHIRA CARRILLO (1975) mexikói színésznő, a Villa Acapulco című filmsorozat szereplője.

– EMILIO ESTEVEZ (1962) amerikai színész, Martin Sheen fia, Charlie Sheen testvére, A kivülállók, a Zsarulesen, a Szabad préda, a Kerge kacsák és a Mission: Impossible című film szereplője, a Tökös ötös és a Bobby című film írója, rendezője és szereplője.

– JAMIE LUNER (1971) amerikai színésznő, a hazai képernyőkre is elkerült Savannah című filmsorozatban Payton Richards megformálója és a hozzánk szintén eljutott Melrose Place című sorozatban Lexi Sterling alakítója.

– RENATE STECHER (1950) német futónő, háromszoros olimpiai bajnok, az 1972-es müncheni olimpián a 100 és 200 méteres síkfutás győztese, az 1976-os olimpián győztes 4×100-as váltó tagja, többszörös világcsúcstartó.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.