80 éves HARVEY KEITEL

Május 13-án 80 éves HARVEY KEITEL amerikai színész

Apja lengyel, anyja román volt, de szülei helyett főként a new york-i utca nevelte. Iskola helyett is inkább csavargott, majd beállt a haditengerészethez, később pedig pincér és cipőbolti eladó volt. Közben a híres Actor`s Stúdióban Robert De Niro és Al Pacino osztálytársaként megismerkedett a színészmesterség rej­telmeivel,  éppen bírósági gyorsíró volt, amikor egy hirdetésben azt olvasta, hogy kezdő rendező színészt keres vizsgafilmjéhez.

A rendező Martin Scorsese volt, aki őt választotta a Ki kopog az ajtómon? című első filmjéhez. Kapcsolatuk később sem szakadt meg, annak ellenére, hogy Scorsese végül Robert De Niróra bízta a Taxisofőr eredetileg neki szánt főszerepét, de kedvenc színészét is kárpótolta, főszerepet adva Keitelnek az Aljas utcák, az Aliz már nem lakik itt és egy időben a magyar képernyőkről az utolsó pillanatban mindig kitiltott Krisztus utolsó megkísértése című filmjében.

De persze más rendezők is szívesen foglalkoztatták, játszott Theo Angelopoulos Odüsszeusz pillantása és Jean Champion Zongoralecke című Oscar-díjas filmjében, de eljutott hozzánk egyebek mellett Thelma és Louise, A mocskos rendőr, a Nyomozás Krisztus holtteste után, a Bombabiztos és A vörös sárkány című filmje is. Ez is mutatja, hogy keresett filmszínész, de ma már jeles producer is, s ahogyan őt segítette egykor Scorsese, úgy segítette ő például Quentin Tarantino pályafutását, már a botrányok övezte rendező első filmjében, a Kutyaszorítóban-ban is szerepelt vállalt, leghíresebb közös filmjük pedig a Ponyvaregény.

Amelyben tényleg úgy néz ki mint egy gengszter, pedig valójában kenyérre lehet kenni. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.