45 éve hunyt el CASS ELLIOT

Július 29-én 45 éve hunyt el CASS ELLIOT amerikai énekesnő

olt egyszer egy zenekar, egyenesen hippiálom – Mamas and Papas-nak hívták őket. Monterey hősei voltak 1967-ben, s számos nagyszerű dallal lopták be magukat hippik és kevésbé hippik lelkébe-szívébe. Páratlan vokáljuk volt, s ebben döntő része volt a kvartett két hölgytagjának, a gyönyörű Michelle Phillipsnek és a termetes, de fantasztikus hangú Mama Cass Elliottnak. Az együttesre most annak kapcsán emlékezünk, hogy éppen 45 éve szívroham következtében elhunyt Mama Cass (igazi neve Ellen Cohen). Mama Cass a Mugwamps együttesből került át “mamának”, később pedig szólópályát kezdett. A közös évek két legnagyobb sikere a Monday, Monday és a California Dreamin’ – utóbbi minden idők egyik legtöbbször feldolgozott dala -, de emlékezetes volt a Dancing In The Street, a Creeque Alley és az I Saw Her Again is. A szólópályán Mama Cass legnagyobb sikere a Dream A Little Dream Of Me, vagyis: Álmodj egy kis álmot rólam. Négy és fél évtizede ő is az egekben álmodik, egy kietlen londoni szállodaszobában magányosan érte a halál. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, könnyűzenei, külföldi évfordulók, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.