120 éve született BRUNO HAUPTMANN

November 26-án 120 éve született BRUNO HAUPTMANN német bűnöző

Eredetileg ács volt, majd harcolt az első világháborúban, utána pedig az Egyesült Államokba ment, ahol bűnöző lett belőle. Kisebb bűncselekmények, betörés és lopás miatt többször is elítélték, s akkor tett szert kétes világhírnévre, amikor megvádolták a Lindbergh-bébi elrablásával.

Charles Lindbergh amerikai repülő a harmincas években hazája leghíresebb embere volt, aki azzal lett a fiatalság bálványa, hogy 1927-ben a világon elsőként átrepülte az Atlanti-óceánt. Ezért is döbbentette meg a közvéleményt, amikor 1932-ben gyermeke eltűnt otthonukból, s két és fél éven át őt kereste egész Amerika, még Al Capone is segített felkutatni a börtönből. A család végül kifizette a váltságdíjat, de a Lindbergh-bébit mégis holtan találták meg. Hauptmann az eset után két évvel a váltságdíjból származó, ismert sorozatszámú bankjeggyel fizetett egy benzinkútnál, mire országos hajtóvadászat indult ellene, és sikerült is elfogni, a házkutatás során pedig egész köteg megjelölt bankót találtak nála.

Hauptmann azzal védekezett, hogy a pénzt egy barátjától kapta letétbe, az illető azonban visszatért Németországba, ahol meghalt, így őt nem lehetett az esetről kifaggatni. Így aztán jobb híján Hauptmannra verték az ügyet, aki ugyan mindvégig kitartott ártatlansága mellett, ennek – és a gyenge lábakon álló vádak – ellenére 1936-ban villamosszékben kivégezték. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.