135 éve hunyt el ELSSLER FANNY

November 27-én 135 éve hunyt el ELSSLER FANNY osztrák táncosnő

Apja magyar volt, Elssler János, aki Joseph Haydn kottalapozójaként szerette meg a zenét, így lányát is művészi pályára szánta. A kis Fanny nem is volt tehetség híján, a világhírű milánói Scala balettiskolájában tanult, bár pályakezdését majdnem tönkretette, hogy törvénytelen gyereket szült a salernói hercegnek. A gyereket azonban kiadták nevelni egy vidéki rokonnak, Fanny pedig Bécsben elkezdte fényes karrierjét.

Az 1829-es pozsonyi diétán mindenki az ő kegyeiért versengett, amelyet többen el is nyertek, a legenda szerint később Napoleon fia, a reichstadti herceg is, akit a fáma szerint a pajkos táncosnő ismertetett meg a szerelmi játékok titkaival. A viszony révén aztán Fanny sosem látott népszerűséget szerzett szerte Európában, sőt Amerikában még a Kongresszusban is táncolt, a képviselők felállva ünnepelték, maga az elnök is fogadta. Nagy szó volt ez, a hiszen Kongresszusba a legritkább esetben hívtak meg valakit, Fanny után tíz évvel Kossuth Lajosnak jutott még ilyes megtiszteltetés. A Fanny iránti hódolat azonban nem ismert mértéket, művészek egész sora örökítette meg, képeket festettek, szobrokat mintáztak, regényeket írtak róla, a nagy osztrák költő, Grillparzer még ódát is szentelt neki, de Juhász Gyula is megénekelte Elssler Fanny cipellője című versében.

A körülrajongott sztár aztán 35 évesen szépen visszavonult, és további 40 évig élvezte hatalmas vagyonát, amelyet különben egy öreg Rotschild kezelt. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.