a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. április 13., hétfő
a Nap kél 5.59, nyugszik 19.31 – a Hold kél 1.08, nyugszik 9.40 órakor
mottó: “A hazugság ha már képtelenül merész, kerülje a vitát vele a józan ész; bosszankodás helyett lódítsunk még nagyobbat.” La Fontaine
– Ida napja. Germán eredetű, s mivel az “ida” szó azt jelentette: serény, szorgalmas, sok női névhez hozzáillesztették, elő- és utótagként egyaránt. A név különben a germán harci istennőre, Itisre is utal. Ma Hermina és Norma nevű ismerőseinket is köszöntsük!
– Emléknapján ma Szent Márton pápára emlékezünk, aki a két akaratról folyt viták idején uralkodott, s éles összetűzésbe keveredett II. Constans bizánci császárral, bebörtönözte, majd száműzette. Ma van Boldog Ida emléknapja is. Előkelő lotharingiai hercegnő volt, aki özvegységre jutván vagyonát templomoknak ajándékozta. Az ő fia volt Bouillon Gottfried, az első keresztes hadjárat vezére.
– Ma van Húsvét hétfő. Rendes ügymenetben a fiúk ilyenkor mennének locsolni, és a lányok pirostojással várnák őket.
Ma: – Ma van a Holokauszt-emléknap.
– Ma van Csád nemzeti ünnepe.
* * * * * Mai évfordulóink * * * * *
– 135 éve született LUKÁCS GYÖRGY filozófus. Élete és munkássága sok vita tárgya ma is, egyfelől sokáig a magyar munkásmozgalom egyik legnagyobb teoretikusaként hivatkoztak rá, másrészt viszont 1956 októberében ő volt a Nagy Imre-kormány népművelési minisztere, amiért 1957-től tíz éven nem vehetett részt a közéletben. Talán esztétikai művei a legértékállóbbak, híres könyve Az esztétikum sajátossága.
– 5 éve hunyt el GÜNTER GRASS német író. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)
– 325 éve hunyt el JEAN LA FONTAINE francia író. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)
* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *
– 45 éves LOU BEGA olasz-ugandai származású német énekes, a Mambo No. Five című világsikerű dal előadója. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!)
– 65 éves BORNAI TIBOR rockzenész, a KFT együttes billentyűse. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!)
– 50 éves EDUARDO CAPETILLO mexikói színész, a Marimar című filmsorozatban Sergio, a Camilla című teleregényben pedig Miguel alakítója. (A továbbiakat lásd külön posztban!)
– 50 éves CSOLLÁNY SZILVESZTER tornász. (Bővebben lásd külön posztban!)
– 55 éves NYINA GAVRILJUK orosz sífutónő, sokszoros világ- és háromszoros olimpiai bajnok.
– 70 éves RON PERLMAN amerikai színész, az Alvajárók, a Rómeó vérzik, Az utolsó vacsora, az Elveszett gyerekek városa, a Dr. Moreau szigete, az Ellenség a kapuknál és a Földindulás című film szereplője.
– 70 éves WILLIAM SADLER amerikai színész, az Ölve vagy halva, a Még drágább az életed, A félelem hálójában, A remény rabjai, a Mars a Marsra és a Kísérleti patkányok című film szereplője.
– 50 éves RICK SCHRODER amerikai színész, A szakadék szélén, A vadon szava, a Testvérek és lázadók, a Lányomnak szeretettel és a Biliárd életre-halálra című film szereplője.
– 60 éves RUDI VÖLLER német labdarúgó, az Olympique Marseille és a Bayer Leverkusen játékosa, az 1990-ben világbajnokságot nyert válogatott tagja, a német válogatott volt szövetségi kapitánya. Ma ünnepel még:
– GERENDÁS PÉTER (1956) gitáros, énekes, a latin zene megszállott szerelmese és megrögzött terjesztője, a dél-amerikai zenét játszó Láma együttes alapítója.
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu