Mai évfordulóink – 2020. április 29.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. április 29., szerda

a Nap kél 5.30, nyugszik 19.54 – a Hold kél 9.50, nyugszik 1.19 órakor

mottó: “Csak annak szabad mindent kimondani, akinek nincs mondanivalója.” Egon Erwin Kisch

– Péter napja. A legelterjedtebb nevek egyike, eredete ennek ellenére elég bizonytalan. Petrosz alakú görög előfordulásáig tudjuk követni visszafelé, ez esetben jelentése kőszikla, s Péter apostolt hívta így Jézus. Aki azonban arameus nyelven beszélt, így ez az analógia sántít. Ma Antónia, Hugó, Kata, Róbert és Tihamér nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Sienai Szent Katalin emléknapja. Hétéves kislányként örök szüzességet fogadott, s szentéletű, bölcs apáca lett belőle. Tanácsait uralkodók is megfogadták, nagy része volt abban is, hogy véget ért “a pápák avignoni fogsága.” Ő Itália védőszentje. Ma van Szent Hugó emléknapja is. A több hasonló nevű szent közül ma a clugny-i apátra emlékezünk, aki elkezdte a híres apátság templomának építését. Egyébként az ő közbenjárására fogadta vissza az egyházba – a nevezetes Canossa-járást követően – VII. Gergely pápa IV. Henrik császárt.

Ma: – Ma van a Táncművészet Világnapja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 135 éve született EGON ERWIN KISCH német újságíró, a híres “száguldó riporter”. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 40 éve hunyt el ALFRED HITCHCOCK angol származású amerikai filmrendező. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 50 éves ANDRÉ AGASSI amerikai teniszező, wimbledoni és ATP-világ- bajnok, olimpiai aranyérmes.

– 65 éves MÁTÉ GÁBOR színész, rendező, színigazgató, a Circus Maximus, a Szívzűr, az Idő van, a Sose halunk meg, a 6:3, a Presszó, a Kalózok, a Csocsó és Magyar szépség című film, valamint egyebek mellett a Katona József Színházban A mizantróp és a Fényevők című darab szereplője és a Cigányok című darab rendezője, a Katona József Színház főigazgatója. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 65 éves KATE MULGREW amerikai színésznő, a Dobjuk ki anyut a vonatból című film szereplője, a hozzánk is eljutott Star Trek: Voyager című filmsorozatban Kathryn Janeway alakítója.

– 70 éves PHILLIP NOYCE ausztrál filmrendező, a Halálos nyugalom, a Sliver, a Végveszélyben, Az Angyal, A csontember és A csendes amerikai című film készítője.

– 50 éves UMA THURMAN amerikai színésznő. (Bővebben lásd külön posztban!) Ma ünnepel még:

– BÁRDOSI SÁNDOR (1977) birkózó, a sydney-i olimpián a kötöttfogás 85 kilogrammos súlycsoportjának ezüstérmese, az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorának, illetve az ATV-n Bochkor Gábor műsorának rendszeres közreműködője.

– BORBÁS MÁRIA (1968) bemondónő, műsorvezető, a Telemázli, a Játék határok nélkül és a Zeneszombat című tévéműsor egykori műsorvezetője, évek óta a Gasztroangyal című műsor háziasszonya, az Édes békeidők, a két folytatást is megért A sűrűje, valamint a szintén két részes Magyarország finom című gasztronómiai könyv írója.

– FEDERICO CASTELLUCCIO (1964) olasz színész, a nálunk is népszerű Maffiózók című filmsorozatban Furio alakítója.

– MICHELLE PFEIFFER (1958) amerikai színésznő, az Azok a csodálatos Baker fiúk, Az ártatlanság kora, a Krumplirózsa, az Oroszország ház, a Batman visszatér, A szeretet földje, Az eastwicki boszorkányok, Az utolsó csepp, a Befelé az éjszakába, a Sólyomasszony, a Frankie és Johnny, A sebhelyes arcú, az Ármány és szőke, a Keresztanya, a Veszedelmes viszonyok, a Farkas, a Velem vagy nélküled, a Hajlakk és az Anyád lehetnék című film szereplője.

– SZVORÁK KATALIN (1958) népdalénekesnő, több népdalverseny győztese, a Dalvándorlás, az Iglice szívem és a Tavaszvilág című csodálatos lemezek előadója.

– VARNUS XAVÉR (1964) orgonaművész, az egykori Meglepő és mulatságos című Friderikusz-show állandó közreműködője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.