Mai évfordulóink – 2020. szeptember 25.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. szeptember 25., péntek

a Nap kél 6.35, nyugszik 18.35 – a Hold kél 15.56, nyugszik – órakor

mottó: “Nyugaton a helyzet változatlan.” Erich Maria Remarque

– Eufrozina és Kende napja. Az Eufrozina görög név, de a latin terjesztette el, jelentése: vidám. Régóta használatos nálunk, II. Géza királyunk feleségét is így hívták. A Kende az ősidőkben kazár méltóságnév volt, s Vörösmarty Mihály újította fel. Ma Klió és Mór nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma három szentre emlékezünk. Radoneszi Szent Szergej a híres moszkvai Epifánia-kolostorban élt, és erős hite, jóságos természete miatt nagy tiszteletnek örvendett, mint mondták: Már puszta létével keresztény örömet és bizalmat öntött az emberekbe. 1392-ben hunyt el e napon. Szent Ceolfrith tudós férfiú volt, s egyazon időben a wearmouth-i és a jarrow-i kolostor apátja, aki különösen a könyvtárak gyarapításában jeleskedett. 716-ban halt meg. Szent Finbarr ír volt, a VII. században élt, és ő volt Cork alapítója, illetve a város első püspöke. Életéhez számos csoda fűződik, az viszont nem csoda, hogy a corki katedrális az ő nevét viseli.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 100 éve született SZERGEJ BONDARCSUK orosz színész és filmrendező. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 90 éve született UNGVÁRI TAMÁS író, műfordító, kritikus, főként angolszász irodalmi művek tolmácsolója, egyebek mellett a Beatles biblia, Az irodalomtörténet diszkrét bája és A szépség születése című könyv szerzője. Közismert ember volt, sokat szerepel a tévében és rádióban. Tavaly hunyt el. (Könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 50 éve hunyt el ERICH MARIA REMARQUE német író. Az első világháborús frontokon szerzett élményeiből írt Nyugaton a helyzet változatlan című regényével tűnt fel, s antimilitarista nézetei miatt később emigrálnia is kellett. Leghíresebb a regénye a Szerelem és halál órája, valamint A diadalív árnyékában. (Könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 65 éves KARL-HEINZ RUMMENIGGE német labdarúgó. A Bayern München legendás játékosa volt, társaival a hazai sikereken kívül nyert BEK-et és Világ Kupát is. Hamar bekerült a válogatottba, tagja volt az 1980-ban Európa-bajnoki címet nyert gárdának, s szerzett két világbajnoki ezüstöt is. Pályája végefelé még játszott pár évet az olasz Inter és a svájci Servette színeiben, majd visszavonult. Tekintélyét mutatja, hogy szinte azonnal a Bayern München elnökhelyettesévé választották, majd 2008-2017 között az Európai Klubszövetség elnöke volt.

– 70 éves BERNARD LE COQ francia színész, a Van Gogh, a Conan kapitány, és A romlás virága című film szereplője.

– 55 éves SCOTTIE PIPPEN amerikai kosárlabdázó, a Chicago Bulls egykori világsztárja.

– 50 éves SUPOLA ZOLTÁN tornász, 62-szeres magyar bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, a korlát 1992-es Európa-bajnoka. Ma ünnepel még:

– MICHAEL DOUGLAS (1944) amerikai színész, az Elemi ösztön, az Összeomlás, a Rózsák háborúja, a Kóma, a Zaklatás, a Tőzsdecápák és a Wonder Boys – Pokoli hétvége, valamint A smaragd románca és A Nílus gyöngye című film szereplője, a San Francisco utcáin című bűnügyi filmsorozatban Keller felügyelő alakítója, a szintén ma ünneplő Catherine Zeta-Jones férje.

– WILL SMITH (1968) amerikai rap-zenész és színész, A Függetlenség Napja, a Men In Black – Sötét zsaruk, a Wild Wild West – Vadiúj Vadnyugat, az Ali, A boldogság nyomában és a Hancock című film főszereplője.

– AIDA TURTURRO (1962) amerikai színésznő, a Maffiózók című filmsorozatban Janice Soprano alakítója.

– CATHERINE ZETA-JONES (1969) brit színésznő, A fantom, a Kolumbusz, a felfedező, a Lökött örökösök, A mi erdőnk alján, a Zorro álarca, a Traffic, a Pop, csajok, satöbbi, a Chicago, a Szindbád – A hét tenger legendája, a Terminál és a Zorro legendája című film szereplője, a vele egy napon ünneplő Michael Douglas felesége.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.