75 éves BRYAN FERRY

Szeptember 26-án 75 éves BRYAN FERRY brit énekes

Ő a rockzene egyik (ha nem “a”) legjobban öltözött személyisége, akit ezért sokan csak dandyként emlegetnek. Egyetemi tanulmányai után, 1970-ben alakította meg Roxy Music nevű együttesét, első szólóalbuma három évvel későbbről, 1973-ból datálódik. Ettől fogva jellemző volt, hogy Brian barátunk egyszerre két lovat próbált egy fenékkel megülni, mivel azonban nem tudta eldönteni, a bandának vagy szólókarrerjének adjon elsőbbséget, a végén két szék közül a pad alá esett. A Roxy Music szép csendesen kimúlt, de számai még tovább éltek Bryan Ferry előadásában. Jórészt Roxy Music-nóták kerültek egyik legsikeresebb albumára, a Let’s Stick Together-re, ez 1976-ban jelent meg, a The Bride Stripped Bare pedig két évvel később. Ezen az albumon személyes élményét, a barátnőjével, Jerry Hallal való szakítással kapcsolatos érzéseit énekelte meg. (A hölgy nevét egy másik jónevű zenész-énekes kapcsán jól ismerjük…) Angliában sokáig élmezőnyben voltak Bryan Ferry dalai, de az ismert recept szerint Amerikában semmibe sem vették. Végül aztán hazájában is akadozni kezdett pályafutása, hol az élen volt, hol meg sehol. Emlékezetes nagy bulit csapott 1989-ben a Wembleyben, majd szerepet kapott a Bright Lighst, Big City című filmben, de a kilencvenes évekre szép csendesen eltűnt. Pár évig csak a dalai éltek tovább, például a Jealous Guy, az Avalon és a már említett Let’s Stick Together. De nem tűnt el teljesen persze, néhanapján manapság is fellép. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in könnyűzenei, külföldi évfordulók, születésnap, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.