Mai évfordulóink – 2020. október 24.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. október 24., szombat

a Nap kél 7.16, nyugszik 17.39 – a Hold kél 15.17, nyugszik – órakor

mottó: “A bölcseknek nyugodt beszédét inkább meghallgatják, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltását.” Prédikátor Salamon

– Salamon napja. A héber eredetű név jelentése szelíd, békés, s a névvel, illetve viselőivel már a Bibliában is találkozhatunk. A magyar nyelvben is régóta használatos, már egyik Árpádházi királyunk is viselte. Ma Rafael és Ráhel nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Az egyház ma Claret Szent Antal emléknapját tartja. Spanyol volt, s mivel akkoriban hazájában túl sok volt a pap, Rómába ment, hogy missziós munkára kérje magát. Belépett a jezsuita rendbe, de még nagyon sokat kellett várnia, míg álmait megvalósíthatta. Éppen megalapította a Szeplőtelen Szűz Mária Fiainak Missziós Társaságát, amikor végre kinevezték Santiago de Cuba érsekévé. 1851-ben érkezett a karibi szigetre, de hat év után visszahívták Madridba, hogy II. Izabella királynő gyóntatója legyen. Mivel eredetileg takácsként dolgozott, ő a takácsok védőszentje. Kubában nagy tiszteletnek örvendene, ha hagynák. 150 éve, 1870. október 24-én hunyt el

Ma: – Ma van az ENSZ-világnap, ezen a napon lépett hatályba az ENSZ alapokmánya.
– Ma van Zambia nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 100 éve született Debrecenben FELEKI SÁRI színésznő. Bár a cívis városban látta meg a napvilágot, pályája során fővárosi színpadokon játszott, 1957-81 között az Állami Déryné Színház tagja volt. Emlékezetes alakítást nyújtott az Adáshiba című Szakonyi-darabban mint Bódogné és a Macskajátékban mint Orbánné. Sokat foglalkoztatta a szinkron, ő volt például Simone Signoret állandó magyar hangja.

– 80 éve született Debrecenben KAPÁS DEZSŐ rendező és író. A Színművészeti Főiskola elvégzése után rövid ideig Miskolcon dolgozott, majd a Vígszínházba került, ahol számos jelentős rendezés fűződött a nevéhez. Emlékezetes előadása volt A Karamazov testvérek és A vörös postakocsi. Szépíróként is nevet szerzett, különösen jól sikerült Papírkosár című novelláskötete.

– 230 éve született Pesten TELEKI JÓZSEF történetíró, akadémikus. Szabolcs vármegye főispánja, majd Erdély kormányzója volt. Részt vett a Magyar Tudományos Akadémia megszervezésében, és 1830-tól haláláig, negyedszázadon keresztül ő volt az Akadémia első elnöke. Sok tanulmányt írt, de 25 évi kutatómunka után írt Hunyadinak kora Magyarországon című műve befejezetlen maradt. Hatalmas könyvtárát az Akadémiának adományozta, ez képezte az Akadémiai Könyvtár alapját.

– 35 éve hunyt el BÓDY GÁBOR filmrendező. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 35 éves WAYNE ROONEY angol labdarúgó. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 40 éves KÖKÉNY ROLAND kajakozó, olimpiai és kétszeres világbajnok.

– 65 éves CHERYL STUDER amerikai operaénekesnő, az 1988-ban a milánói Scalában a világon először teljes egészében előadott – öt órás – Tell Vilmos című opera női főszereplője. Ma ünnepel még:

– KEVIN KLINE (1947) amerikai színész, a Dave, a Felelősségünk teljes tudatában, A hal neve Wanda, a Szorul a hurok, a Silverado, a Sophie választása, A Notre Dame-i toronyőr, az Irány Eldorádó és a De-Lovely című film szereplője.

– ADELE NORIEGA (1969) mexikói színésznő, a magyar képernyőkön is népszerű Titkok és szerelmek, valamint a Maria Isabel című filmsorozatok főszereplője.

– PUZSÉR RÓBERT (1974) kritikus, műsorvezető.

– SVÁBY ANDRÁS (1967) újságíró, riporter, az ATV-n a Heti Napló című műsor műsorvezetője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.