185 éve született MARK TWAIN

November 30-án 185 éve született MARK TWAIN amerikai író

Egy tekintélyes missouri bíró fia volt, s gyermekéveit a Mississippi partján töltötte, ahogy később regényeinek hősei, Huckleberry Finn és Tom Sawyer is. S ő is ugyanolyan rossz kölyök volt, mint Tomék, kimaradt a suliból, így aztán kezdetben betűszedő volt, majd kalauz lett egy Mississippin közlekedő hajón. A polgárháború miatt azonban elvesztette állását, ezért Nevadába költözött, s ezüstbányász lett.

Szabadidejében írogatott, de első novelláskötete csak 32 éves korában jelent meg. Szatírikus írásaival viszont hamar országos hírnevet szerzett, s mivel főként saját kalandjairól írt, témája volt bőven. Miután pedig az Élet a Mississippin című könyvét igen kedvezően fogadták az olvasók, nekilátott megírni két világsikerű regényét, a Tom Sawyer kalandjait és a Huckleberry Finn kalandjait. Ezután szinte ontotta könyveit, roppant méretű életművet hagyott hátra, s regényei ma is nagyon népszerűek; A lóvátett város, az Egy jenki Arthur király udvarában, a Koldus és királyfi, vagy Az egymillió fontos bankjegy ma is újabb kiadásokat ér meg szerte a világon.

Már életében hatalmas vagyont szerzett, amint már kortársai is felfigyeltek rá: nagyobb jövedelemre tett szert, mint előtte bármely író Amerikában. Tekintélye az óceánon is átjutott, Oxfordban díszdoktorrá avatták, s egyik körútján járt nálunk is: 1899. március 25-én a Lipótvárosi Kaszinóban tartott felolvasóestet. “A Halley-üstökössel jöttem 1835-ben, amely jövőre megint jönni fog, és úgy számolom, vele együtt én is elmegyek” – mondta egy évvel halála előtt titkárának, s igaza lett. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza az író Megszelídítem a kerékpárt című könyvét kínálja 25% kedvezménnyel.

Az képeken látható könyvek, illetve hangoskönyvek szintén 25% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló and tagged . Bookmark the permalink.