Mai évfordulóink – 2020. december 1.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. december 1., kedd

a Nap kél 7.11, nyugszik 15.55 – a Hold kél 16.40, nyugszik 8.06 órakor

mottó: “Az élni nem tudónak baj, hogy él, / A halhatatlannak baj, hogy halni kell.” Vörösmarty Mihály

– Elza napja. Héber eredetű név, az európai nyelvekbe német közvetítéssel került, s mint ilyen az Elizabeth rövidülése folytán keletkezett. Jelentése: Isten az én esküvésem. Ma köszöntsük Blanka, Ede, Natália és Natasa nevű ismerőseinket is!

– Ma van Boldog Campion Ödön emléknapja. A XVI. századi Angliában élt, akkoriban, amikor VIII. Henrik elszakította az angol egyházat Rómától. Amelynek tagja lett a tudós Edmund Campion is, aki azonban ahogy haladt előre az egyházatyák és az ókori szerzők tanulmányozása terén, egyre inkább úgy gondolta, hogy az anglikán egyház tévúton jár. Ezt nyíltan hangoztatta is, s ezzel magára vonta a hatalom haragját. Menekülnie kellett, de elfogták, és Londonban bíróság elé állították. Szörnyű kínzások után felakasztották, majd felnégyelték. 1581-ben ezen a napon.

Ma: – Ma van az AIDS Elleni Világnap.
– Ma van a Békéért Bebörtönzöttek Napja.
– Ma van a Közép-Afrikai Köztársaság és Románia nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 115 éve született Budapesten KELLÉR DEZSŐ író és konferanszié. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 220 éve született a Fejér megyei Kápolnásnyéken VÖRÖSMARTY MIHÁLY költő. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 85 éves WOODY ALLEN Oscar-díjas amerikai színész, rendező, forgatókönyvíró. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 60 éves CAROL ALT amerikai színésznő, A maffia lánya, A misszionáriuslány, a Könnyen vedd a halált 2., az Intim részek és a Szerelmem Afrika című film szereplője.

– 65 éves CYRIELLE CLAIRE francia színésznő, A profi, A szép fogoly- nő, Az Overload hadművelet és a Triplaügynök című film szereplője.

– 75 éves BETTE MIDLER amerikai színésznő, az Elvált nők klubja, a Borzasztó emberek, a Barátnők, a Koldusbottal Beverly Hills-ben, a Jelenetek egy áruházból, a Dögölj meg, drága Mona!, a Bette és A stepfordi feleségek című film szereplője. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!) Ma ünnepel még:

– CHARLENE TILTON (1958) amerikai színésznő, a nálunk is nagyon népszerű Dallas című filmsorozatban Lucy alakítója.

– TREAT WILLIAMS (1951) amerikai színész, a legendás Hair című film főhőse, A város hercege, a Volt egyszer egy Amerika, Az ördög maga, az Ötösfogat és a Bűnös viszony című film szereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.