Mai évfordulóink – 2021. január 27.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. január 27., szerda

a Nap kél 7.16, nyugszik 16.38 – a Hold kél 15.00, nyugszik 6.38 órakor

mottó: “A valóságot másolni jó lehet, de kitalálni a valót, jobb, sokkal jobb…” Giuseppe Verdi

– Angelika napja. Latin eredetű név, bár csak a kereszténység terjedésével alakult ki, ami érthető is, ha tudjuk, hogy jelentése: angyali. A melléknév jól tetten érthető az “angelica salutatio”, vagyis az “angyali üdvözlet” kifejezésben. Jelentése miatt a középkorban nagyon népszerű volt, különösen felvett névként használták sokan, például az apácák.

– Az egyház ma Merici Szent Angélára emlékezik, aki a Szent Orsolya-rend alapítója volt. Az orsolyiták női tanítórend, 1535-ben alakult Angéla vezetésével, és kissé kirítt a többi rend közül, mert Angéla arra biztatta követőit, hogy inkább az adott kor viszonyaihoz alkalmazkodjanak, mint a szigorú regulákhoz. Híres zarándoklatot tett a Szentföldre, útközben ugyanis, Kréta szigetén elveszítette a látását, de nem szakította meg az útját, elvégezte a zarándoklatot, hazatérőben pedig csodás módon vissza-nyerte a szeme világát. 1540-ben hunyt el, és sírja csakhamar zarándokhely lett. A középkorban ő volt az egyetemek patrónusa és a nők védőszentje.

Ma: – Ma van a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 265 éve született WOLFGANG AMADEUS MOZART osztrák zeneszerző. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 65 éve született Budapesten PAP VERA színésznő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 120 éve hunyt el GIUSEPPE VERDI olasz zeneszerző. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 65 éves MIMI ROGERS amerikai színésznő, a Testőrbőrben, a Bilincsbe verve, a Zűrös majom, a Tükröm, tükröm, az ördög számtana és az Egy ígéret ára című film szereplője.

– 55 éves TAMLYN TOMITA japán színésznő, a Karate kölyök második része, a Gyertek el a mennyországba, a Négy szoba és az Óceán hozott című film szereplője. Ma ünnepel még:

– BRIDGET FONDA (1964) amerikai színésznő, A bérgyilkosnő, az Egyedülálló nő megosztaná…, a Facérok, a Sorsjegyesek, a Doc Hollywood, a Különös varázslat, a Minden gyanú felett, a Talpig majom, A sárkány csókja és A Hókirálynő című film főszereplője.

– BIBI GAYTÁN (1972) mexikói színésznő, a magyar képernyőkre is eljutott Camila című filmsorozat címszereplője.

– MARK OWEN (1972) angol popzenész, a Take That együttes tagja.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.