Mai évfordulóink – 2021. január 28.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. január 28., csütörtök

a Nap kél 7.15, nyugszik 16.39 – a Hold kél 16.07, nyugszik 7.23 órakor

mottó: “Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad.” Deák Ferenc

– Károly és Karola napja. A Károly tulajdonképpen német eredetű, s fiú, legény jelentéssel bírt. A nevet aztán a latin terjesztette el a keresztény Európában Carolus formában, magyar változata úgy alakult ki, hogy a név hasonlított az ősi magyar Karuly névre, így a kettőből lett egy. A Karola pedig egyszerűen a Károly női változata. Ma Gréta, Manfréd, Amália és Apollónia nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Aquinói Szent Tamás emléknapja. Domonkos-rendi szerzetes volt, 1226-1274 között élt, és a keresztény filozófia és teológia egyik legnagyobb tudósaként tiszteljük emlékét. Igencsak meg kellett szenvednie vallásáért, saját testvérei még amolyan “háziőrizetbe” is vették, hogy eltérítsék hitétől, sőt egy könnyűvérű lányt is beküldtek hozzá éjszakára, hátha enged a test csábításának. De ő minden kísértésnek ellenállt, s így végül elérte célját, életét a hitnek és a tudománynak szentelhette. Életműve a keresztény hittudomány féltett kincse, hatása máig tettenérhető, s ma is ő a filozófusok és a teológusok védőszentje.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 180 éve született HENRY MORTON STANLEY angol utazó és felfedező. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 145 éve hunyt el DEÁK FERENC államférfi, jogtudós és politikus, “a haza bölcse”. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 425 éve hunyt el FRANCIS DRAKE angol tengerész. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 40 éves ELIJAH WOOD amerikai színész. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 85 éves ALAN ALDA amerikai színész, a Rejtélyes manhattani haláleset, az És a zenekar játszik tovább, a Jövőre veled ugyanitt, az M.A.S.H., a Kaliforniai lakosztály, a Bűnök és vétkek, az Őrült város, a Gyilkosság a Fehér Házban és A varázsige: I love you című film szereplője.

– 45 éves HESZ MÁTÉ vízilabdázó, az FTC, a BVSC és a Vasas keménységéről ismert volt játékosa, Hesz Mihály és Gyarmati Andrea fia. Ma ünnepel még:

– BÖRCSÖK ENIKŐ (1968) színésznő, a Zsötem, A turné, az Édes Emma, drága Böbe, a Paszport, a Sobri és az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című film szereplője.

– KERN ANDRÁS (1948) színész, rendező, a Sztracsatella és A miniszter félrelép című film rendezője és főszereplője, a Csak semmi pánik, a Ripacsok, A pogány Madonna, a Hamis a baba, a Meseautó, az Apám beájulna és az Egy szoknya, egy nadrág című film szereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.