Mai évfordulóink – 2021. május 30.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. május 30., vasárnap

a Nap kél 4.52, nyugszik 20.32 – a Hold kél 0.12, nyugszik 8.34 órakor

mottó: “Magyarom! Elvész az eredeti karakter a sok követésben.” Fáy András

– Janka és Zsanett napja. A Janka eredetileg férfinév volt, a János becézése volt, ám amikor kezdett a használatból kimenni, az akkor divatos magyarosítási hullám jegyében a Johanna magyar változata lett. A Zsanett is a Johannában gyökerezik, a név francia változatának, a Jeannette-nek az ejtés szerinti változata. Ma Nándor, Félix és Vazul nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Szent Johanna emléknapja. A francia Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz az angolok elleni harc legendás hőse volt. Buzgó hívő lévén sokat imádkozott, idővel látomásai lettek, s az a meggyőződés alakult ki benne, hogy az Isten őt szemelte ki Franciaország megmentésére. S bár VII. Károly király sokáig habozott, de végül mégis rábízott egy kis csapatot, amelynek élén Johanna bevette Orléans-t. A harcok során sok csodás dolgott tett, a Gondviselés kegyelmében bízva emberei vakon követték, s olyan népszerű lett, hogy befolyásától való félelmükben saját honfitársai adták az angolok kezére, akik kivégezték. Csak 1920-ban avatták szentté.

Ma: – Ma van Horvátország nemzeti ünnepe.
– Ma – május utolsó vasárnapján – van a Hősök Napja Magyarországon.
– Ma – május utolsó vasárnapján – van a Nemzetközi Gyermeknap.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 235 éve született a Sáros vármegyei Kohányban FÁY ANDRÁS író, politikus, akadémikus. Kiváló író volt, humoros novelláival szinte új korszakot nyitott a magyar irodalomban, az irodalomtörténet a magyar prózai víg elbeszélés megteremtőjeként őrzi emlékét. Tagja volt az Akadémiának, s politikusként is nevet szerzett. Közéleti tevékenységének legmaradandóbb műve, hogy az ő kezdeményezésére alakult az első hazai takarékpénztár. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy Szemere Pál “a haza mindenese” elnevezéssel illette.

– 590 éve hunyt el JEANNE D’ARC, az “orléans-i szűz”. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 55 éves THOMAS HÄSSLER német labdarúgó. Az 1. FC Köln játékosaként alapozta meg világhírnevét, miután pedig tagja volt az 1990-es világbajnokságon győztes válogatottnak, Európa egyik legkeresettebb focistája lett. Súlyos márka milliókért Olaszországba szerződött, s folytatta sikersorozatát a válogatottban is, ő volt az 1996-os Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett gárda sztárja, még az EB legjobb játékosának is megválasztották. Túljutva pályafutása csúcsán visszatért hazájába, a München 1860 játékosaként fejezte be pályafutását.

– 85 éves KEIR DULLEA amerikai színész, a 2001 Űrodüsszeia, a Davis és Lisa, valamint a De Sade márki kicsapongó élete című film szereplője.

– 75 éves DRAGAN DZSAJICS jugoszláv labdarúgó, a Crvena Zvezda legendás balszélsője, ötszörös bajnok és négyszeres kupagyőztes, sokszoros válogatott.

– 70 éves STEPHEN TOBOLOWSKY amerikai színész, a Semmit a szemnek, a Mondvacsinált hős, az Egyedülálló nő megosztaná, az Idétlen időkig, A bennfentes és a Memento című film szereplője. Ma ünnepel még:

– DAVID ACKROYD (1940) amerikai színész, A szerelem áldozata, a Szegény gazdag kislány, a Félelembe zárva, illetve a Csalás és ámítás című film szereplője, a Dallas című filmsorozatban Gary Ewing alakítója.

– BÁLINT ANTÓNIA (1969) modell, az 1991-es magyar szépségkirálynő, volt amatőr tévés időjós.

– MARIE FREDRIKSSON (1958) svéd popzenész, a Roxette együttes énekesnője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.