2030 éve született CLAUDIUS római császár

2030 éve, I.e. 10. augusztus 1-jén született CLAUDIUS római császár

Előkelő származása révén Augustus és Tiberius császár udvarában nevelkedett, úgyhogy már fiatalon sok szörnyűséget tapasztalt. Gyenge fizikumú, beteges gyerek volt, saját szülőanyja is “emberi szörny-szülemény”-nevezte, akit “a természet csak megkezdett, de be nem fejezett.” Észbeli képességeit sem becsülték, tisztesség ne essék szólván, egyszerűen hülyének tartotta mindenki, amint azonban később kiderült, tévedtek. Claudiusnak valójában nagyon is helyén volt az esze, a két zsarnok, Tiberius és Caligula rémuralma alatt hülyesége mögé bújt, így a császárok nem tekintették veszélyesnek uralmukra, s életben hagyták. Amikor Caligula meggyilkolása után trónra ültették, senki nem várt tőle semmi jót. Claudius azonban levette álarcát, és már első üdvös intézkedéseivel kellemes meglepetést okozott, ahelyett, hogy hülyeségeket csinált volna, igencsak bölcsen kormányzott. Házasságai azonban nagyon szerencsétlenül sikerültek, s végül saját felesége, Agrippina ölette meg, hogy fiából, Neróból császárt csináljon. Nagyon kellemes emléket hagyott maga után, ami érthető is, ha meggondoljuk, hogy az idegbeteg Caligula és az őrjöngő zsarnok Nero között ült a császári trónuson.  (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Robert Graves híres, Én, Claudius című regényét kínálja 25% kedvezménnyel. 

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in ókor and tagged . Bookmark the permalink.