50 éves RENÉ HIGUITA

2021. augusztus 27-én 50 éves RENÉ HIGUITA kolumbiai labdarúgó

A kábítószerkereskedelem világfővárosának számító Medellin szülötte, így az egyébként meglehetősen szegény dél-amerikai országban két választása volt; vagy maffiózó vagy sportoló lesz. Szerencsére ez utóbbit választotta, s nem döntött rosszul, hiszen ő lett a kolumbiai labdarúgás egyik leghíresebb játékosa.

Klubszinten is szép sikerek részese volt, a Nacional Medellin kapusaként Libertadores Kupát is nyert. A világ azonban a válogatott tagjaként ismerte meg, s nem volt nehéz azonosítani, mert olyan torzonborz hajzuhataga egyik kapusnak sem volt mint neki. Feltűnést keltett azzal is, hogy – a dél-amerikai kapusok általános szokását követve – gyakran kalandozott a mezőnyben, s bizony nem egyszer ráfizetett kifutásaira, máig emlékezetes például, amikor az 1990-es olaszországi világbajnokságon kivezette a mezőnybe a labdát, de a kameruni Roger Milla leszerelte, és belőtte az üres kapuba a labdát. Ennek ellenére hazája egyik legnépszerűbb sportolója, amikor a kolumbiai válogatott Buenos Airesben 5:0-ra megverte az argentinokat, maga az elnök tüntette ki a játékosokat.

De hiába a világsiker, egy igazi medellini nem tudja kivonni magát a kábítószerkereskedelemből, sajnos belekeveredett Higuita is. Közreműködött ugyanis egy drogbáró elrabolt lányának kiszabadításában, s közvetítői szerepéért a maffiától 50 ezer dollárt, a bíróságtól pedig két év börtönt kapott. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.